Zebrán gázolta halálra a busz

Meghalt egy nő, aki egy autóbusz alá került szerda reggel Pécsen – közölte a rendőrség az MTI-vel. Később azonban kiderült, hogy a nőt zebrán ütötte el a sofőr.

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: az eset a vásárcsarnoknál történt. Az elsődleges adatok szerint az idős nő megcsúszott, a busz alá került és életét vesztette.  A rendőr őrnagy hozzátette, a helyszíni intézkedések még tartanak, vizsgálják az eset körülményeit.

Frissítve:

Elütötte az autóbusz szerdán Pécsen azt az idős asszonyt, akiről délelőtt még azt feltételezték, hogy megcsúszott, ennek következtében került a jármű alá, majd szenvedett halálos sérüléseket.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség később a honlapján azt közölte: az eset a Pannon Volán Zólyom utcai autóbusz-állomásán történt. Az asszony a kijelölt gyalogátkelőn haladt, a kanyarodó busz vezetője azonban nem adott elsőbbséget neki és elütötte. A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, szemtanúk jelentkezését várja, és eljárást indított a jármű vezetője ellen.

Hirdetés

Comments are closed.