Meglódul a piac: több száz új lakás épülhet Pécsett

Ráfizethet, aki nagyon spórolni akar

A friss adatok szerint kezdi magát összekapni a pécsi, baranyai lakáspiac: jelentősen nőtt az építkezések száma. A jövő még kecsegtetőbb, háromszor annyi engedélyt adtak ugyanis ki, mint egy évvel korábban.

Csaknem 9 százalékkal több lakást építettek fel 2016 első háromnegyed évében, mint egy esztendővel korábban, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. Ez Baranyában kereken száz új otthont jelent, viszont azt sem árt tudni, hogy ennek elsöprő része Pécsre összpontosult: a lakások több mint háromnegyede a megyeszékhelyen épült fel.

Az adatok azt mutatják, a közeljövő még nagyobb építési lázat hoz: 2016 első kilenc hónapjában ugyanis háromszor (!) annyi építésiengedély-kiadás, illetve egyszerűsített bejelentés történt, mint 2015 azonos időszakában. Ez alapján 338 lakás már szinte biztosan épülhet – jó részük szintén Pécsen. Ebben az adatsorban ugyan még nem szerepel 2016 utolsó negyedéve, de már 9 hónap alatt is több terv készült el, mint a 2015-ös esztendő egészében.

újlakás3
Az elkészült lakások jelentős része társasházi

Ha valaki figyelmes szemmel jár Pécsen, láthatja, hogy a tágabb értelemben vett belvárosban sok helyen folyik most is építkezés, általában társasházak “nőnek ki a földből.” Van ugyanakkor olyan építkezés is Kertváros közelében, amely a válság idején félbemaradt, most ugyanakkor ismét munkások dolgoznak a területen – azaz a beruházó újra lát fantáziát az építkezésben.

Segít a csok, sokan a külföldi diákokra alapoznak
A lapunk által megkérdezett vállalkozók két okot említettek: egyrészt a csokban, azaz a családok otthonteremtési kedvezményében  sokan, van olyan pécsi belvárosi beruházás, amely kifejezetten az otthonteremtő családoknak is kínál lehetőséget. A másik ok viszont pécsi specialitás: ahogy arról már beszámoltunk, az egyetemen immár 3200 külföldi diák tanul, számuk a tervek szerint a következő években ötezerre nőhet. Emiatt egyre többen vásárolnak új lakást befektetési céllal, arra alapozva, hogy azt majd kiadják az itt tanuló egyetemistáknak. Emiatt az orvosi kar környékén, illetve a történelmi belvárosban is kapósabbak a lakások, s a vevők is általában a magasabb minőséget keresik.

 

Hirdetés