Megnézhetjük, milyen volt Pécs több száz éve

sirkamra

Újabb attrakciókkal bővült a székesegyház mögött található Középkori Egyetem épülete és a Cella Septichora Látogatóközpont is. Többek között interaktív eszközökön, látványvideókon, képeken vehetjük szemügyre, hogy milyen is volt az élet Pécsen öt-hatszáz vagy éppen több mint 1500 évvel ezelőtt.

Török kori Pécs1

A több egyházi érték felújításával is járó, mindösszesen 452 millió forintból megvalósuló Értékes Pécs projekt utolsó elemét, a Középkori Egyetem és Cella Septichora interaktív fejlesztéseit adták át ünnepélyes keretek között pénteken.

A tavaly átadott Középkori Egyetem mindeddig csak új környezetével és rekonstruált épületével csalogatta a turistákat és a pécsieket, mostantól azonban a „statikusnak” nevezhető tablókiállítás mellett időkerékkel, makettekkel, projektoros vetítővel, valamint két teljesen egyedi kialakítású fa multimédiás kioszkkal és 2 LED TV-vel gazdagodott. Pécs gazdag történelmét teljesen egyedülálló és rendkívül modern módon vehetjük így szemügyre.

Székesegyház12

A Cella Septichora, valamint az Ókeresztény Mauzóleum kapcsán új makettek kivitelezésére került sor, meg lehet nézni, miként változtak az épületek az évszázadok alatt. Emellett már római viseleteket is megtekinthetnek a látogatók, növelték a tárolókapacitást, lecserélték a tablókat. Ez a kiállítás itt sem nélkülözi már az interaktivitást, ennek érdekében két interaktív tábla, öt LED TV, három multimédiás kioszk, két projektor került a hétkaréjos sírkápolnába. A kiállítás itt is számos multimédiás tartalommal gazdagodott, amelyek helyiségenként (sírkamránként) vezetik el ez érdeklődőket az ókori Sopianae életébe.

Cella_Septichora233

Páva Zsolt polgármester köszöntőjében elmondta, a mostani beruházások egy több mint 400 millió forintos projekt részei, hiszen korábban a zsinagógában a pécsi és baranyai zsidóság történetét feldolgozó kiállítást avattak, a kertvárosi templomban fakazetták és új orgona átadására került sor és szerb ortodox kápolnát építettek.

Cella_Septichora334354

Kiemelte: Pécs mindig is büszke volt és mindig is büszke lehet a rendkívül színes múltjára, a város célja, hogy ezt a múltat és kulturális, vallási örökségét teljes egészében megismertesse a városlakókkal, valamint a turistákkal. Ezeket immár a 21. század technikai színvonalán tudják bemutatni, tette hozzá.

Középkori Egyetem1

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár kitért arra, hogy azért kiemelten egyedülálló az Értékes Pécs projekt, mert turisztikai élménylánccá fűzi össze a városban található ókeresztény emlékeket, a pécsi és baranyai református értékeket, a helyi zsidó közösség történetét feldolgozó kiállítást, valamint a szerb ortodoxok kápolnáját.

Vilmos püspök díj, Szekeres György

A köszöntők után két városi díjat is átadtak: a Csorba Győző-díjat kiemelkedő régészeti, tudományos tevékenységéért dr. Gerőné Sándor Mária, pécsi középkori egyetem feltárásának és kutatásának egyik vezetője érdemelte ki. A Vilmos püspökről elnevezett díjat pedig dr. Szekeres György kapta magas színvonalon végzett, több évtizedes kutatóorvosi szakmai munkájának elismeréséül.

Gerőné Sándor Mária, Csorba Győző díj1

Hirdetés