Mégsem lesz új munkaügyi központ Pécsen?

A korábbi elképzelésekkel ellentétben nem épül új munkaügyi központ Pécsen, miután az erre irányuló projektet leállították. Az új létesítmény tervezett helyén csupán gazok és gyomok nőnek immár két éve.

Lapunk többször is megírta már, hogy új munkaügyi központot álmodtak Pécsre, a Szabadság úti egykori középkori menza helyére. Legutóbb egy éve számoltunk be arról, hogy késedelmet szenved a beruházás. Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott akkor úgy nyilatkozott, hogy a projekt tervezése 2013-ban kezdődött, s tekintettel a zöldmezős beruházás volumenére és a számos érintettre, többkörös egyeztetésekre és főépítészi konzultációkra került sor.

központi menza, volt épület, hl01
Teljesen elhagyatott a terület

A Nemzetgazdasági Minisztérium által koordinált beruházásra közbeszerzési eljárás keretében kerestek kivitelezőt, amely eljárás tavaly augusztus elején még zajlott. Aztán hirtelen lefújták a közbeszerzési pályázatot.

– A vonatkozó TIOP-projekt országosan félszáz munkaügyi kirendeltség fejlesztését célozta. Baranya megyében a mohácsi és a pécsi munkaügyi kirendeltség felújítása, illetve építése került be a projekt elemei közé. A mohácsi létesítmény meg is valósult. A pécsi munkaügyi kirendeltség megvalósítására kiírt közbeszerzési pályázatot 2015. augusztus 31-én visszavonták – közölte mostani megkeresésünkre Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott.

Azt egyelőre nem tudni, hogy miért vonták vissza a közbeszerzést. A kirendeltséggel és a terület jövőjével kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, amint megkapjuk válaszaikat, frissítjük cikkünket.

központi menza, volt épület, hl06
Csak a gazok nőnek

A volt középiskolai menza helyére tervezett új munkaügyi központot egyébként a tervek szerint számos modern technikával szerelték volna fel. A folyamatos ügyfélfogadás két emeleten zajlott volna, a tetőtéren raktárakat és tárgyalókat, oktatótermeket alakítottak volna ki.

Az épület akadálymentességének biztosítása érdekében a földszint padlószintjét a külső járda szintjéhez igazítva tervezték meg, a többi szintet nyolcszemélyes lifttel lehet volna elérni. A földszinten ötvenen tudtak volna ülve várakozni, hogy sorra kerüljenek.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés