5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálMegszállták a várost a külföldiek

Megszállták a várost a külföldiek

Kiemelkedően jól alakult az őszi vendégforgalom Pécsett. Sokan a 2010-es kulturális fővárosi évadhoz hasonlítják a mostani turista-áradatot. A sikerben szerepe van annak a városmarketing kampánynak is, amely az új turisztikai kártyához kapcsolódott.

– Az év elején voltak kétségeink afelől, hogy mennyire lesz sikeres az idei szezon. Bár az év eleje és a nyár sem volt bíztató, az őszi, októberi és novemberi vendégforgalom is szépen, jóval a várakozásainkon felül alakult, s alakul még e hónapban – magyarázza Danka András, a Palatinust és a Pátriát vezető cég helyi igazgatója.

Szerinte a szilveszteri foglalások is jól alakulnak, de további lendülést adhatna, ha a turistákat megcélzó kártyarendszer marketingmunkája tovább tudna erősödni a következő időszakban.

Jó híre van Pécsnek, jönnek a turisták!

Nemcsak náluk, de más szállásadóknál is sikeres heteken vannak túl, hiszen a tavalyi évhez képest 10-20 százalékos forgalombővülésről tudtak beszámolni októbert és november elejét illetően.

A kellemes vénasszonyok nyara, a hosszú hétvégék is kedveztek, illetve az is, hogy  húszoldalas katalógus jelent meg több megyei napilapban és havi magazinban Pécsről az utóbbi hónapokban. A város ezeken kívül ott volt még a leglátogatottabb internetes, szabadidős programokat kínáló oldalakon, mint például a port.hu-n is. Pécs turisztikai marketingjét intéző TÉDÉEM Kft. uniós pénzt nyert el, ebből tudták finanszírozni a marketing költségeket. Úgy látják, nagyrészt ennek köszönhető, hogy a 2010-es év után most ősszel ismét rengetegen érkeztek Pécsre.

– Eddig átlagban 1,5-1,9 éjszakát töltöttek el a turisták Pécsett. Az Irány Pécs! kártya bevezetése után sikerült kitolni ezt az időszakot két nap fölé. Reményeink szerint a későbbiekben a nagy átlagot a három éjszakás szobafoglalások jelentik majd – mondja Szabó Anett, a TÉDÉEM vezetője (képünkön).

A városi tulajdonú cég áprilisban kezdett bele új programjába: a társasággal leszerződött szállásadók turisztikai kártyát kapnak, amellyel az ide érkezők számos múzeumot, pécsi nevezetességet ingyen tudnak meglátogatni. Az országban egyedülálló ajándék összértéke vendégenként kilencezer forintot jelent, azaz a turisták nálunk egy éjszakát gyakorlatilag ingyen kaphatnak. A szakemberek abban bíznak, hogy tavasszal még többen jöhetnek.

– Három országos televíziós társaság is forgatott Pécsről, a környékbeli attrakciókról. Az utazási magazinokban éppen mostanában mennek adásba ezek a kisfilmek, így bízunk benne, hogy a tavasszal is sokan ellátogatnak hozzánk. Februárban ráadásul online marketingkampányt is indítunk pályázati pénzből, ami szintén kedvet csinálhat a városhoz – reménykedik Szabó Anett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő