12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálMegszépülnek a Mecsek keresztény emlékei

Megszépülnek a Mecsek keresztény emlékei

Összesen 26 keresztény emlékhelyet újít fel a Mecsekben a Mecsekerdő Zrt. és a Mecsek Egyesület a Pécsi Egyházmegyével karöltve. A munkálatok már meg is kezdődtek, októberre pedig a renoválási folyamat a tervek szerint be is fejeződhet.

Azok, akik rendszeresen járják a Mecseket, bizonyára sokszor elsétáltak már olyan erdei kegyhelyek, keresztek, vallási emlékművek mellett, melyekre mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy jó állapotban lennének. A Mecsek leharcolt emlékhelyei azonban idén ősszel megújulva, céljukhoz és jelentésükhöz méltón várják majd a túrázókat és a zarándokokat, köszönhetően a Mecsekerdő Zrt. és a Mecsek Egyesület által közösen – valamint a Pécsi Egyházmegye és a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával – indított nagyszabású felújítási projektnek. Ennek során a Mecsekerdő Zrt.-hez tartozó területen, illetve annak határain található 26 keresztény emlékhelyet szépítenek meg és hoznak rendbe.

A Mecsek Egyesülettől Bauman József végzi a lapisi kereszt felújítását

Szauer Melinda, a Mecsekerdő Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, a Mecsek Egyesülettel szorosan együttműködve azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a kezelésükben lévő területeken álló létesítményeket, emlékműveket megóvják. A karbantartási folyamat során idén kifejezetten a baranyai keresztény emlékhelyekre koncentrálnak – folytatta –, hiszen a Mecsekben sok olyan emlékhely található, melyek megérettek a felújításra. Az erdőgazdaság és az egyesület a térségben található összes fa- és kőkeresztet, emlékművet, forrást rendbe fogja tenni, valamint a régi mecseki templomok helyén haranglábakat és emléktáblákat fognak kihelyezni a több évszázados múltú vallási örökségek előtti főhajtásként.

A Rábay-kereszt még vár a megszépülésre

A renoválásra megérett emlékhelyeket korabeli fényképek és leírások alapján újítják fel, eredeti formájukat és kinézetüket tehát megtartják. Mindezt modern technológiák alkalmazásával és korszerű, időtálló alapanyagok használatával teszik, melynek köszönhetően a mecseki keresztény emlékek még sok-sok évig szép új állapotukban várhatják az erdőjárókat, túrázókat, érdeklődőket.

De nem csak maguk a szobrok, keresztek, templomi emlékek kapnak új, szebb külsőt, hanem környezetük is. Az emlékek helyszínein táblákat is elhelyeznek, melyekből a kirándulók számára kiderül, hogy az adott kegyhelyet kik, miért, mikor emelték. Szauer Melinda hangsúlyozta, ezekkel a táblákkal a céljuk az, hogy minél részletesebb és hitelesebb információkat adjanak a Mecsekben sétálóknak az adott helyszínekről.

Kicsinosítják a közép-mecseki erdei keresztet is

Ahhoz azonban, hogy minden tábla a kellően sokszínű és informatív legyen, a Mecsekerdő Zrt. a pécsiek és baranyaiak segítségét kéri. Olyan helytörténetben, a megye és Pécs múltjában jártas emberek közreműködésére számítanak, akik további ismeretekkel, történetekkel tudnak szolgálni az egyes felújított emlékhelyekkel kapcsolatosan. Aki segíteni szeretne a munka ezen részében, az a [email protected] e-mail címre küldje levelét, melyet 2017. július 31-ig várnak.

A munka egyébként nagyban folyik, a Hosszúhetény közelében található Mária-kút mellett a gödrei Mátyás-kút, és a felsőkövesdi harangláb is megújult már. A renoválási projekt zárásaként az összes emlékhelyet megáldják majd, ahogy a Sasrét-pusztán ebből az alkalomból emelt Mária-szobrot is.

A Görgeteg-hegyi kőkereszt év végére sokkal jobban fog kinézni

Végezetül íme a felújításra váró keresztény emlékek:

A csebényi temető és kőkereszt, a kővágószőlősi Dörömcser pusztatemplom, a közép-mecseki erdei kereszt, a bakonyai Erszék falu templomromja, a bakócai Káni-kereszt, a mánfai Görgeteg-hegyi kőkereszt, a Szent Imre-forrás és kőkereszt, az apátvarasdi Max-kereszt, az ófalui Harsányi-kereszt, az erdősmecskei Hesz-kereszt, Isten-kút, a székelyszabari erdei képoszlop és emlékmű, a Rábay-kereszt, a lapisi kereszt, az egyházaskozári Mátyás király-kút, a Miske-tetői kőkereszt, a petőcpusztai harangtorony, a kisvaszari Sauervein-kereszt, a pécsváradi Szent Antal-kép, a Szent István-forrás és Szent-kút.

A Mecsekerdő Zrt. térképén láthatók a felújítandó emlékhelyek:

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő