Megszépülnek a pécsi idősotthonok

Nagyszabású felújításokba kezd a Baptista Szeretetszolgálat Szeretetotthona Pécsett. A Szeretetotthon és az önkormányzat együttműködésének köszönhetően idén 50 millió forintból újítanak fel három pécsi idősek otthonát is.

A pécsi Baptista Szeretetszolgálat és Pécs önkormányzata több éve működik már együtt annak érdekében, hogy a baptisták üzemeltetése alatt álló szociális intézményeket korszerűsítsék és felújítsák.

Az idősek megsegítése mindennél fontosabb
Az idősek megsegítése mindennél fontosabb

Bódáné Ferencz Katalin, a Szeretetszolgálat helyettes vezetője és gazdasági igazgatója lapunknak elmondta, hogy idén a Szeretetszolgálat 50 millió forint támogatást kap a várostól három pécsi idősek otthona felújítására.

A jelentős összeg a duplája a két fél megegyezése alapján megszokott 25 millió forintos támogatásnak, de ez csak azért van – folytatta a helyettes vezető – mert a tavalyi támogatást is idén kapják meg. Az viszont biztos, hogy lesz mire költeni, hisz a felújításra váró három pécsi idősek otthonában is vannak olyan helyiségek és területek, melyekre ráfér a szépítés. Így viszont az itt élő hajlott korúak életkörülményei is nagyban javulni fog.

Megszépül az idősek környezete
Megszépül az idősek környezete

Bodáné Ferencz Katalin kifejtette, hogy a Malomvölgyi utcában található intézményük több épületében is szükséges a fürdőszobák korszerűsítése és felújítása. Fontos felújításokra kerül sor a Szeretetszolgálat Xavér utcai otthonában is, melynek kevésbé jó állapotban lévő tetőszerkezetét érinti majd a felújítás. Hasonló tetőproblémákkal küzd az Alkotmány utcai épületük is, de az éves támogatásból nem csupán a tető renoválását hajtják majd végre, hanem az intézmény liftjét is megjavítják, mely hatalmas segítséget jelent majd az ott élők számára.

Hirdetés