Megszűnhet az ötforintos!

A Napi Gazdaság értesülései szerint a már most forgalomban lévő új tízezres után a Magyar Nemzeti Bank több bankjegyet is átalakíthat, sőt erősen megfontolják, hogy megszüntetik az ötforintos érmét. 

hirdetés

A lap szerint a minap lezajlott háttéregyeztetéseken nemcsak az ötforintos kivezetése, hanem a fémből készítendő ötszázas érmék bevezetésének ötlete is felmerült. A Magyar Nemzeti Bank egyelőre hivatalosan csak annyit erősített meg, hogy 2018-ig a papírpénzek megújulnak,  ugyanakkor a pénzintézet szerint gazdaságossági okokból megfontolandó lenne a fém ötszázas bevezetése. Hiába lenne olcsóbb a papír, ám a mostani biztonsági jelek nagyon megdrágítják a bankjegyek előállítását.

Még néhány évig maradhat?
Még néhány évig maradhat?

Az ötforintos esetében viszont még éppen fordítva van, mivel az alapanyagainak beszerzési ára többe kerül, mint az érme névértéke. A kivonásukhoz a lap szerint az is kellene, hogy  rengeteget gyártsanak belőle. A 2008-ban megszüntetett egyforintosokból  100-150 milliót nyomtak, olyan sok tűnt el  belőlük, hogy már a gyártás is iszonyú ráfizetéses volt.

A pécsi Tom Market üzletlánc alapító- igazgatója, Ágai Tamás már az  egyforintos és kétforintos kivezetésével sem értett egyet, így azzal sem, hogy ezt követően kerekíteni kellett az árakat a kereskedelemben.

– Ha nem lesz ötforintos, akkor például egy 15 forintos kiflit mennyiért adjanak el? Ha 10-ért, akkor nem térül meg az előállítás, ha 20-ért, akkor viszont a haszonkulcs túl magas – vélekedett Ágai, aki szerint így kérdés, mi értelme lenne megszüntetni az örforintost.

A mostani 5 forintos érmét 1992 óta gyártják, 75 százaléka réz,  4 százaléka  nikkel, 21 százaléka cink és 4,2 grammot nyom. Egy 1946-ban nyomott, 20 grammos, Kossuth-címerrel ellátott 5 forintos ma már komoly értéknek számít, hiszen a gyűjtők akár 5000 forintot is adhatnak darabjáért.