Megszűnik az egyvonalas, de jön a kismama bérlet

Az utóbbi évtizedek legnagyobb változása várható a Tüke Busznál bérletfronton. Így például az egyhetes bérlet valóban egy héten át lesz használható a korábbi gyakorlattal szemben és a kismamáknak is lesz külön tikettük, olcsóbban utazhatnak majd. Az egyetlen járatra szóló vonalbérleteket viszont megszünteti a cég, de nem lesz áremelés. 

– Ígéretet tettünk a pécsieknek arra, hogy a hatalmas adótartozással, elprivaizált buszokkal ránk maradt városi közösségi közlekedést rendbe tesszük. Előbb a társaságot állítottuk talpra, majd idén elindítottuk a buszcsere programot is. Eddig 35 vadonatúj járművet állítottunk forgalomba és továbbiakat is venni fogunk  – mondta lapunknak Csizi Péter, Pécs alpolgármestere.

Hangsúlyozta, a cégvezetéstől elsősorban azt várja el a város, hogy pontosan, gyorsan és biztonságosan oldják meg a pécsiek közösségi közlekedését.

– Másodsorban elvárásunk az is, hogy a lehető leggazdaságosabb működésre törekedjenek, ne essenek a korábbi cégvezetés hibájába – mondja Csizi, aki szerint a bérletstruktúra átalakítását is ezzel indokolta a Tüke Busz menedzsmentje.

Megtudtuk, hogy számos változásra készül a cég januártól, már ami a jegy és bérletfrontot jelenti. Átformálják az eddigi egyhetes bérleteket. Ezek januártól nem az adott hét vasárnapjáig lesznek érvényesek, hanem a megváltás napjától hét napon át.

Ők olcsóbban utazhatnak januártól
Ők olcsóbban utazhatnak januártól

Bevezetik a kismamabérletet is, hogy a gyermekesek olcsóbban utazhassanak. Ahogy arról már írtunk, ezért egyébként személyesen is lobbizott a Fidesz-KDNP-s Oszoli Dénes képviselő és az LMP-s Keresztes László Lóránt is – egymástól függetlenül. A lényeg: januártól a GYED, GYES, GYET, TGYÁS ellátásban részesülők és azok, akik ápolási díjat vesznek igénybe gyermekük után, kiválthatják ezeket a speciális bérleteket.

Két bérlettípustól ugyanakkor megszabadulna a Tüke Busz: a havi felmutatós – azaz átruházható – bérlet iránt gyakorlatilag nincs kereslet, ezért megszüntetik. Ugyanígy a félhavi, havi és negyedéves vonalbérleteket is megszüntetik; utóbbit már januártól, a többit februártól.

Próbáltuk megkérdezni a pécsieket, mit szólnak ehhez, de senkit nem találtunk, aki vonalbérletet használ.

[youtube url=”http://youtu.be/VRHyvNtYzWQ” width=”650″]

– A vonalbérletek eredeti szerepe egy térben korlátozott szolgáltatás nyújtása volt. Az új járatok viszont – mint például az új 4-es vonal, s a jövőre bevezetni tervezett több másik – átszelik a várost. Így az új hálózat jellemzői miatt korlátozott szolgáltatásról már nem lehet szó – magyarázza Bognár Szilvia, a cég sajtóreferense.

Nem csoda, hogy senkit nem találtunk, akit érint a vonalbérlet megszűnése, hiszen alig vesz valaki ilyet. Mint megtudtuk, havonta több, mint 40 ezren vásárolnak bérletet Pécsett, de ennek csak maximum 3-4%-a használ egyvonalast.

Úgy tudjuk, januártól nem drágulnak a jegyek és bérletek, a Tüke Busz nem emeli az árakat. Az előre megváltott jegy marad 280 forint, a vezetőnél vásárolt és az éjszakai 360, a havi összvonalas bérlet 6.700, a tanuló nyugdíjas, és immár a kismama bérlet pedig 3.300 forint lesz januártól.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

17 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Miután elvették anyám rokkantnyugdíját, havi 30ezerért takarít négy órában (még örült, hogy 50 fölött talált munkát…). Neki a nyugdíjas bérlet után jó volt a vonalbérlet, mivel csak munkába használja. Ezek után vegyen a fizetése egyharmad részéből bérletet, hogy gyakorlatilag 23000 forintért dolgozzon.
    Tényleg nagy megterhelés lehet a Tüke busznak havi 200 egyvonalas bérletet eladni.

  2. Szintén a 4-es járatra volt és van vonalbérletem és csak a Vásárcsarnoktól a Műjégpályáig használom,munkába járás miatt miért is fizessem ki a teljes útvonalra szóló bérletet!?
    Nem Pécsett lakom,csak a munkába járáshoz kell!! Nesze nekem munkahely és segítség a munkához…. 1 000 000 új munkahely … bla-bla… hiszen ezt is megnehezítik!!!
    Úgy hiszem majd gyalogolok !! Így nem,hogy több bevétel nem lesz,hanem még kevesebb is és nekem meg több marad!!! Mert Magyarország,jobban teljesít!!!

  3. Nekem is vonalas bérletem volt a 44-sre, de most már úgy is mindegy, mert az új menetrendben eltörölték a kora reggeli és a 22 óra utáni járatot, így ezentúl gyalog járok. Ez legalább ingyen van!

  4. Kedves Béla!

    Ti eddig is ingyen utaztatok, úgy járkáltatok le-fel a buszra mindenféle igazolás nélkül.
    Na ezt a jövőben is megtehetitek.

    Tisztelettel:
    Tüke busz

  5. Kedves TükeBusz! Érdeklődöm, hajléktalanbérlet mikor lesz? Mi sokkal kevesebbet keresünk mint a kismamák és méltánytalan hátrányt szenvedünk el az élet minden területén. Miért diszkriminálnak bennünket maguk is?

  6. 2013. Januárba elvették az országos bérletet a cégnél ledolgozott 38év munkaviszony után és csak Tüke busz bérletet kaptunk , aki vidéken lakik ,az vegyen jegyet a távolsági buszra ,ha felszállunk a távolsági buszra van olyan buszsöför aki nem tetszését nyilvánitja ki ha felmutatjuk a Tüke bérletet . Többek nevében kérem a vezetöséget ,hogy legyenek szivesek ezzel is ,valami megoldást találni. Köszönettel.

  7. Nagyon nem örülök neki mivel vonalas bérletem van azt is elég nehéz kigazdálkodni három gyerek mellett, az egyikkel állandó orvoshoz járás tartós beteg volt elvették az utazásiját, de ugyan akkor szedni -e kell a gyógyszereit ami havi szinten 6000.-Ft ( asztmás).

  8. pécsi, megelőztél, pont ezt akartam írni.
    Nem hiszem, hogy az eladott bérletek csak 3-4%-a az egyvonalas. Nálunk a családban fele-fele arányban van. Aki egy busszal eléri a munkahelyét, nem hiszem, hogy áldja a Tüke busz nevét az 1300Ft-os különbözetért. A meghosszabbított útvonalak költségét most ezzel a + pénzzel akarják kompenzálni.

  9. Tök jó nekem vonalbérletem van. Most ha akarok ha nem 1400 forinttal fizethetek többet. ******!

  10. Csak úgy megjegyzem Csizi Úr busz vásárlást emleget. Ez egy tipikus Fideszes hazugság, amit ezek szemrebbenés nélkül tudnak művelni. Jelenleg a Tüke busznak legjobb tudomásom szerint egy darab busza sincs. Az új Credo-k is bérelt járművek amik a bérleti szerződés megkötése óta egyszer nem voltak rendesen kifizetve. Szóval ez az egész egy nagy bla bla, hablaty. Pusztuljon már ez a rohadék város vezetés. Laci bácsi kéne ennek a városnak isten nyugosztalja. Ő úgy tudta tömni a zsebét hogy a másikat is hagyta élni. És így senkit nem zavart. Rend volt és tisztaság, de ez már csak a múlt! 🙁

  11. Természetesen a vonalas bérletet használják, hiszen sokaknak csak a munkába járáshoz kell, egy adott vonalon. Most pedig majd meg lehet venni a drágább bérletet, ha kell, ha nem. Ezt hívják bújtatott áremelésnek…

  12. Én csak munkába járásra használtam a 21-es járatot a budai vámtól a vásárcsarnokig,ami nyáron forró volt és büdös,télen jéghideg,és büdös.A rövid táv miatt anyagilag így sem volt nagyon kifizetődő,de a környezet védelme miatt választottam a tömegközlekedést.Ez most elmúlt,inkább szennyezek!!!

  13. Tudom, hogy lenne előállítási költsége, de sokan tudnának örülni annak, ha lenne nyugdíjas jegy is ! (előre megváltott jegy)

  14. bienga!

    Ha a teljes cikket elolvasod, akkor ott van a válasz is arra, amit most feszegetsz.

    ” A vonalbérletek eredeti szerepe egy térben korlátozott szolgáltatás nyújtása volt. Az új járatok viszont – mint például az új 4-es vonal, s a jövőre bevezetni tervezett több másik – átszelik a várost. Így az új hálózat jellemzői miatt korlátozott szolgáltatásról már nem lehet szó”

  15. Tisztelt Szerkesztők!

    Nagyon nagy tévedés az, hogy senkinek nem hiányzik majd a vonalas bérlet. A 4-es vonalra például igen sokan váltanak egyvonalas bérletet, hiszen végig lehet vele utazni Uránvárosból a Keleti-városrészbe, mind Hősök terére, mind Újhegyre. Akinek a város más peremterületein nincs dolga, annak ez pont megfelelt. A 2-es vonalra is megérte váltani, annak aki csak ezt a vonalat használta, de tudom, hogy a 32-es, és 33-asra is többen váltottak ez idáig vonalbérletet. Ha eltörlik ezt a fajta bérletet, akkor azoknak, akik eddig egyvonalas bérletet váltottak havonta 1350 Ft-tal kell többet fizetni. A 4-es vonalon kellett volna az utasokat megkérdezni, biztos akadt volna olyan utas, akinek ilyen bérlete van. Bérletvásárláskor is több embert láttam, hogy a 4-es vonalra vált bérletet.

  16. Na most először érzek valami pozitív változást (az új buszok óta) a pécsi tömegközlekedésben.

Comments are closed.