Egy éve van a Megyeri háznak

Szűkszavúan ugyan, de nyilatkozott annak a társasháznak az egyik építtetője, amelynek építése komoly vihart kavart Pécsen. A Magasház melletti téren  jövő tavaszra kell elkészülnie a társasháznak. 

Több éves szünet után ismét nekiálltak a Megyeri téren lévő gödörben a munkások dolgozni. Az itteni fejlesztés először 2009-ben indult el, azonban azt a parkot féltők lakossági tiltakozása akasztotta meg, majd pedig a Magasház melletti mélygarázs-projekt – amiből nem lett semmi.

Oszoli Dénes, a városfejlesztési bizottság elnöke szerint annak idején éppen a lakossági megmozdulások miatt igyekeztek rendezni a tér problémáját a Szigeti Garázs Kft.-vel, de végül a magánbefektető cég nem áldozott forrást a mélygarázs építéséhez szükséges tagi kölcsönre, így erre nem került sor.

Később viszont a Magasház sorsa is fordulatot vett: köztudott, az épületet lebontják, így a parkolóház építése szükségtelenné vált. Ezért most ismét dolgoznak a Megyeri téren. Sikerült ugyanakkor megszólaltatni az építtető C’affetto Kft.-t. Mittly Nikolett közölte: nincs jogi akadálya az építkezésnek, jövő tavaszig van jogerős építési engedélyük, és szeretnék is felhúzni az ingatlant.

A tervek szerint az épület ötszintes lesz a földszinttel együtt, valamint mélygarázs is szolgálja majd az ide költözők kényelmét. A házban jelenleg egyébként 280 ezer forintos négyzetméterártól kínálják az otthonokat. Mittly Nikolett megerősítette, hogy előzetesen már sikerült lakásokat is értékesíteniük, de üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, hogy mennyiről van szó.

Oszoli Dénes szerint amennyiben nem készülnek el a házzal jövő év tavaszáig, akkor új engedélyt kell kérniük a beruházóknak, ami azonban már problémás lehet, hiszen időközben módosították a terület besorolását.  Ezzel együtt nem kizárt, hogy éppen a Magasház bontása jelenthet megoldást a környékbeliek problémájára: a tervek szerint ugyanis a szellemház helyén parkot alakítanának ki, így végül a Megyeri tér környékén lakókat is kárpótolhatnák ezzel az új zöldfelülettel.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés