8 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálMerre menjenek az új pécsi bringautak?

Merre menjenek az új pécsi bringautak?

Több százmillió forintot kellene elkölteni a következő pár évben pécsi bringás fejlesztésekre, új útvonalak kijelölésére, szakaszok megépítésére, a meglévők összekapcsolására. Egyelőre a tervezések zajlanak, de már látszik, milyen irányban indulhatnak el.

Nemrég tárgyalta, s el is fogadta a pécsi önkormányzat közgyűlése azt a tervet, amelynek alapján 31,4 milliárd forintos uniós fejlesztési forrást osztanak le különböző területekre. Bár a pontos számok még a tervezési folyamatban változhatnak, egyelőre 400 millió forintot állítottak be a biciklis közlekedést megkönnyítő beruházásokra.

Mint azt Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nzrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, jelenleg is zajlik szakemberek bevonásával a tervezés, a munkába biciklis szervezeteket, városépítészeket is bevonnak.

Folyik a tervezés.
Folyik a tervezés

Az már most látszik, hogy két területen van nagy igény a fejlesztésekre: be kell kötnünk a meglévő biciklis útvonalakba a pellérdi bringautat. A Pécs melletti község ugyanis csak az elkerülőútig építette meg azt. Ugyanígy az Orfűre vezető hegyi szakasz városi hálózatba vonása is a következő évek fontos projektje – mondja Merza.

A pellérdi szakasz nagy valószínűséggel a leendő kosárlabda akadémiánál érkezik be a városba, majd észak felé, s régi Kertváros irányába folytatódhat. Az orfűi bicikliút a Magyarürögi úton, majd a Szigeti úton ér be a városba. Utóbbi szakaszon az út szélessége lehetőséget ad védett kerékpársávok kialakítására.

Merza szerint források függvényében nagy igény lenne még belvárosi, közelmúltban átadott szakasz folytatására, így vizsgálják, hogy a Zsolnay-negyed és a tüskésréti, nyár közepére elkészülő szabadidőközpont közötti bringaút kiépítésének lehetőségét. Emellett keleti irányban Nagykozár, Újhegy felé is terveznek bringautat, hogy megkönnyítsék a munkába járók dolgát.

Érdekesség, hogy a várostervezők egy Androidos és iPhone-telefonokon is működő alkalmazást is használnak, amelyről ITT írtunk részletesebben. Ez a programot használó kerekezők útvonalait rajzolja fel Pécs térképére, így erősen ajánlott minden kerekezőnek használnia. Meglehet, hogy a következő bringaút már ennek alapján épül ugyanis.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő