Szóljon bele, merre menjenek a pécsi buszok!

Nemsokára kikérik a pécsiek véleményét arról, hogy milyen változásokat látnának szívesen a buszmenetrendben. De nemcsak e téren lesz változás a közlekedésben. 

Hamarosan csatarendbe állnak a Hollandiából nemrég Pécsre érkezett Volvo buszok, ennek köszönhetően a Tüke Busznál komoly változások lesznek. Annyit már lehet tudni, hogy több buszvonalon is számíthatunk majd járatsűrítésekre.

Egyelőre pirosak, de nemsokára zöldek lesznek
Nemsokára indulnak, megszépült külsővel, zöld színben

Ez főleg olyan útvonalakon lesz szembetűnő, amelyeken eddig ritkábban közlekedtek csuklós járatok, mondta lapunknak Lóczi Szidónia, a buszmenetrend kialakításáért felelős Mobilitási Központ (Biokom) sajtóreferense.

A cég azt tervezi, hogy a kevésbé használt útvonalakon megszünteti a csuklós járatokat, és helyettük inkább több szóló jármű indítanak, hiszen az új buszpark tetemes része is ilyen kisebb buszokból áll. Azt azonban, hogy melyik járatok lesznek ezek, és hogy miként, milyen időközönként fognak járni ezek a buszok, az utasok száma alapján határozzák majd meg.

Mi döntjük majd el, hogy merre menjenek
Mi döntjük majd el, hogy merre menjenek

A cég nemsokára megkezdi a már hagyományosnak számító „interaktív társadalmi egyeztetést” is a pécsiekkel, amelynek során a városlakók a buszmenetrend tervezetét egészíthetik ki véleményükkel. Építő javaslataikat a szakemberek átnézik, értékelik, és ha a pécsiek felvetései helytállóak, a cég azokat beépíti a készülő menetrendbe.

Aki tehát szeretne konstruktív ötletekkel előállni a pécsi közösségi közlekedéssel kapcsolatban, az már el is kezdhet jegyzetelni, azt azonban érdemes tudni, hogy a közlekedés szervezésével megbízott Biokom szeptember után fogja csak elérhetővé tenni a konzultációt, majd pedig az ősz folyamán fog megváltozni a buszflotta összetétele is.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés