Mi lesz a Berek utcai romtanyával?

Évek óta áll elhagyatottan az egykor szebb napokat látott Berek utcai bölcsőde és iskola környéke. Az ott lakók rendszeresen panaszkodnak, az épületbe költöző hajléktalanokra, a kellemetlen szagokra, és persze a tulajdonosra, aki szerintük semmit nem tesz az épület és környékének rendben tartásáért. Ez persze nem igaz, de tény, hogy ottjártunkkor az épület nem festett túl bizalomgerjesztő képet.

Hosszú évek óta nem történik semmi a Berek utcai óvoda környékén. Se gyerek, se biztonsági őr, se semmi. A totálisan elhagyottan álló, szétesőfélben lévő üres épületből már több mint három éve kiköltöztek, azóta pedig leginkább csak hajléktalanok lakták. De mégis, mi a helyzet ezzel a fájó tájsebbel?

Sehol senki, évek óta nem járt itt gyerek
Sehol senki, évek óta nem járt itt gyerek

Az ingatlan ugyan az állam tulajdona, de a Pécsi Tudományegyetem vagyonkezelésében van. Both Vilma, a PTE sajtóreferense elmondta, hogy tudnak a problémákról, és mindent meg is tesznek az használaton kívüli épület állagmegóvása érdekében. A Műszaki Igazgatóság munkatársai havi rendszerességgel járnak ki (ez két éve még évi két alkalom volt), ellenőrzik az épületek állagát, a közműveket, és rendezik az udvarokat. Amennyiben viszont lakossági bejelentés érkezik, akkor soron kívül is kimennek segíteni.

Hajléktalanok és huligánok rongálják meg
Hajléktalanok és huligánok rongálják meg

Lakossági panasz márpedig akad. Both Vilma elmondta, hogy évente 2-3 bejelentés érkezik, melyek többségükben segítő-szándékúak. Ilyen esetben ellenőrzik a helyszínen, hogy van-e a bejelentésnek alapja, és megteszik a szükséges intézkedéseket. A környéken élők egyébként a szemetes terület látványára, a hajléktalanokra, és az épületből áradó rendszeres bűzre panaszkodnak a legtöbbet.

Philipsné Barta Judit, egy környékbeli lakos elmondta, hogy szégyennek tartja, hogy a volt ovival nem tesznek semmit, hisz annyi mindenre lehetne jó, ha vennék a fáradtságot és rendbe raknák. Lehetne közösségi ház, nyugdíjas otthon, de akár a hajléktalanok számára is fel lehetne újítani, és szálláshellyé lehetne alakítani.

"Katasztrófa az egész"
“Katasztrófa az egész”

Hasonló véleményen van Szentkereszti Tamásné is, aki szintén nap mint nap sétál el a leharcolt épület mellett. Lapunknak elmondta, hogy nyáron a legrosszabb, mivel akkor a meleg miatt jobban terjed az épületből a székletszag és a döglött állatok bűze. Pedig aztán – folytatta – lehetne belőle egy szép és rendezett játszótér. Vagy legalább lebonthatnák.

Egy-két éve még azt lehetett tudni, hogy nem kívánják újrahasznosítani a Berek utcai romokat, most azonban kiderült, hogy az egyetem „oktatási stratégiájának megvalósításához” kívánja használni az elhagyott területet. Azt azonban, hogy konkrétan mit terveznek a szép emlékű ovival, még nem lehet tudni. Both Vilma elmondta, hogy a PTE a végleges funkciók kialakításáig jelenleg is egyéb hasznosítási lehetőségeket keres.

Hirdetés