6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálMigránsok miatt kell hely a pécsi bíróságnak

Migránsok miatt kell hely a pécsi bíróságnak

A migrációs ügyek tárgyalását óriási kihívásnak nevezte a bírósági szervezetre nézve az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerdán Pécsen.  Úgy tudjuk, hogy külön épületben dolgoznak majd a bírák. 


Handó Tünde, az OBH elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a bevándorlással kapcsolatos, elsőbbséget élvező eljárásokat a meglévő ügyteher mellett, gyorsan, magas színvonalon kell lefolytatni.

Az Országgyűlés a migrációhoz köthető büntető és közigazgatási ügyek kezelését kiterjesztette a Pécsi Törvényszékre és a Zalaegerszegi Törvényszékre is, amelyek dolgozói a szegedi tapasztalatok alapján fel tudnak készülni az előttük álló feladatokra.

Rendeki Ágnes, a Pécsi Törvényszék elnöke arról beszélt, hogy a törvényszék illetékességi területén a jogszabály hatályba lépését követő két, két és fél hétben kizárólag a Pécsi Járásbíróság jár el migrációs ügyekben.

Az első időszakban napi váltásban hét-hét tanács tárgyal majd – mondta. Kiemelte, ehhez tizennégy bíróra van szükség, de a számuk változhat, a szegedi adatok alapján a migrációs ügyek hosszabb távon tíz bíró folyamatos munkáját igénylik.

Rendeki Ágnes közölte: a szegedi tapasztalatokból kiindulva Pécsett naponta 25-30 üggyel számolnak. Szólt arról is, hogy az ilyen ügyekre a kijelölést vállaló bírók más tárgyalásaikat elhalasztották, mert a jogszabály szerint a határsértéses eseteket minden más ügyet megelőzően kell tárgyalni.

Úgy tudjuk, hogy a Rákóczi úton egy kétszintes épületet is kinéztek már maguknak. Az egykor képtárként, nemrég még a Pécs Cantat szervezőinek otthont adó ingatlan kiürítése és átalakítása rohamtempóban meg is kezdődött.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő