Minden lépésünket figyelik Pécsen

Az EKF-évet követően kezdte kiépíteni a pécsi önkormányzat azt a kamerarendszert, amelynek elsődleges célja a felújított közterek nyomon követése, közbiztonság erősítése és a lakosság szubjektív biztonságérzetének erősítése volt. Ma már több mint mint félszáz kamera pásztázza a pécsi tereket, legutóbb a keleti városrészben állítottak üzembe újabb hat masinát.

Közel harminc kamerát szereltek fel a szakemberek az EKF-program után a város legfrekventáltabb részein, elsősorban a belvárosban. Az eltelt öt évben azonban már olyan helyeken is kamerák követik lépteinket, ahol korábban nem, pedig indokolt lett volna. Így például az eltelt időszakban már a Petőfi utca, Hungária út, a Ferencesek utcája, a Jókai tér is bekerült a térfigyelő rendszerbe, nem beszélve a keleti városrészről, ahol nemrégen telepítettek fél tucat kamerát.

Jelenleg 63 masina figyeli a köztereket az önkormányzat kezelésében, tavaly kilenc kamerát kapcsoltak be a rendszerbe. Oszoli Dénes, a városfejlesztési bizottság elnöke elmondta, hogy terveik szerint még tovább bővítik a hálózatot.

Térfigyelő Kamera
Egyre több a térfigyelő kamera Pécsen

– Új beruházások, köztéri fejlesztések esetén tovább bővítjük a kamerarendszert, amelyhez fejlesztési forrásokat is felhasználunk. Azt szeretnénk, hogy olyan (akár külvárosi) területeket is – mint legutóbb a keleti városrészben felszerelt hat kamera esetében – ellássunk kamerákkal, amelyek eddig nem rendelkeztek ilyen berendezésekkel.

A térfigyelő kamerarendszert a Pécsi Közterület-felügyelet szakemberei üzemeltetik, a felügyelők egy technikai terem monitorain figyelik a kamerák képeit, sőt, a motoros dóm kamerák mozgását is innen irányítják.

2015-ben összesen 43 eseményt jeleztek a szakemberek a rendőrségi ügyelet felé, a felügyelők 69 esetben kezdeményeztek intézkedést a felvételek alapján. A nyomozóhatóság kérésére közel 600 esetben nézték vissza a felvételeket a szakemberek. A bizonyítási eljárások segítésére 185 felvételt adtak ki a rendőrség számára.

A 63 jelenlegi kamera helye ezen a linken tekinthető meg.

Keleten történt a nagy fejlesztés
Dr. Őri László, Pécs alpolgármestere a kamerás fejlesztések kapcsán kiemelte: a legutóbbi fejlesztések a keleti városrészben történtek. Hogy a helyiek nagyobb biztonságban tudják önmagukat és vagyontárgyaikat, a városrészben élők kérésének megfelelően bővítették a városi térfigyelő kamerahálózatot a területen. Így összesen 9 térfigyelő kamera szolgál már Pécs-Keleten, ebből Pécsbányán 3, a Hősök terén pedig 6. – A cél, hogy a kamerákkal kapcsolatos fejlesztéseket tovább folytassuk ebben a városrészben is, de Pécs más részein is – tette hozzá a városvezető.

Hirdetés