Borban utaztak a diákok

Megnyitotta király utcai kapuit a Baranyai Szüreti Képzőművészeti Diáktárlat. Az ünnepélyes díjátadóval egybekötött tárlatavatáson a rengeteg kreatív diák és felkészítőtanáraik mellett részt vett Csizi Péter országgyűlési képviselő is.

Az általános- és középiskolás képzőművész tehetségek munkáit olyan igazán baranyai témakör köré szőtték a pályázat kiírói, mint a szőlő, a szőlészetek, a szüret, és természetesen a bor – mondta Kling László, a pályamunkákat zsűriző bizottság vezetője, majd hozzátette, hogy meglepetésükre rengeteg, közel száz pályázat érkezett, melyek közül a zsűrinek igen nehezére esett győztest választani – épp ezért sok díjat is osztottak ki.

 

A bor, mint téma foga meg a legjobban a diákokat
A bor, mint téma foga meg a legjobban a diákokat

A kiállítást Csizi Péter nyitotta meg Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő helyett, aki az eseményt pont szőlészeti elfoglaltságai miatt volt kénytelen kihagyni. Csizi megnyitójának elején elmondta, hogy Pécs és a pécsiek nagyon szerencsés helyzetben vannak, hiszen Pécset úgy hagyták ránk, hogy az már a kultúra városa volt, melyet ráadásul 3 kitűnő borvidék karol át.

 

"Ezek a tehetséges fiatalok úgy ragadták meg kitűnően a bor témáját, hogy még nem kóstolhatták azt"
“Ezek a tehetséges fiatalok úgy ragadták meg kitűnően a bor témáját, hogy még nem kóstolhatták azt”

– Ahol kultúra van, és bor, ott baj nem lehet – mondta, majd hozzátette, hogy mindezt azonban meg is kell őrizniük a pécsieknek. Amit tehát a múltban kaptunk, azt a jelenben kell óvnunk, hogy legyen jövője. A bor és a művészet szintézise pedig jobban nem is állhatna össze úgy, mint a Szüreti Képzőművészeti Diáktárlatban, tette végül hozzá a képviselő.

A beszédek után a díjak átadása következett, a megnyitót pedig Bergics Lajos és együttese zenés műsora zárta.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés