Ezt csinálják a pécsi tanárok nyáron

A nyári szünettel kapcsolatban mindenki csak arról beszél, hogy milyen jó az a kisebb és nagyobb diákoknak is, hiszen bulizhatnak, pihenhetnek, kereshetnek egy kis pénzt, ismerkedhetnek, és végre elfelejthetik a tanulást egy időre. De mit csinálnak a tanárok a szünetben? Pécsi tanárok segítettek megfejteni a kérdést. A válasz pedig ami nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk.

Tíz hónap kemény iskolai munka után nem csak a diákoknak van szüksége a nyári kikapcsolódásra, hanem a tanárnak is. A pihenés azonban egy kicsit mindig vegyül a munkával. Fodor Bálint, a PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium angol szakos tanára lapunknak elmondta, hogy számára a nyár elsősorban a testi-lelki feltöltődésről szól. Arról, hogy egy kicsit végre tud magával is foglalkozni.

Fodor Bálint a Pécsma Presszóban
Fodor Bálint a Pécsma Presszóban

Ugyanakkor a nyári nyugalomban könnyebb tervezgetni a következő tanév teendőit is. Fodor kifejtette, hogy sok időt tölt nyáron azzal, hogy olyan új ötleteket gyűjt az ősszel kezdődő iskolaévre, melyeket hatékonyan tud majd használni az angol nyelv oktatásában. Emellett a nyár az önvizsgálatra is időt ad – folytatta – el lehet ilyenkor tűnődni azon is, hogy mi az, amin javítani kellene a következő évben. Sok tanár – így Fodor is – vállal magánórákat a nyáron is, így némi mellékes keresettel is tud számolni.

Bárkányi Tamás, a Deák gimi média és matematika szakos tanára a nyári szünet árnyoldalaira is rávilágított. Először is, a nyári szünet nem olyan hosszú, mint ahogy sokan gondolják. Az érettségik és a kötelező értekezletek miatt június legvégén kezdődik számukra, és augusztus utolsó hetében már újra nagyban dolgoznak. A sulikezdés előtt temérdek dolguk van a tanároknak, ugyanis egymást érik a könyvosztások, a sorozatos adminisztrációk, és ekkor zajlanak az osztályozó és javítóvizsgák is. Annak ellenére, hogy a nyár első napjai a pihenésről és a nyugalomról szólnak a tanárok számára is, Bárkányi kifejtette, hogy sok tanár például a nyáron dolgozik saját  portfólióján, ami kifejezetten összetett és adminisztrációktól terhelt munka, amit ezért az őszi határidő előtt inkább ilyenkor csinálnak meg.

Bárkányi a nyári nyugágyával, amit a diákjaitól kapott ajándékba
Bárkányi a nyári nyugágyával, amit a diákjaitól kapott ajándékba

Továbbá sokan dolgoznak az évzáró után is, csak épp a nyári táborokban, ami 24 órás felügyeletet jelent a tópartokon játszadozó gyerekek felett, ez pedig nyaralásnak nehezen értelmezhető, mondta Bárkányi. Ezzel pedig nincs vége, hisz a nyáron továbbképzésre is eljuthatnak, de ilyenkor kell megírniuk a következő tanévi tanmenetüket is, hogy szeptemberben egyből el tudjanak kezdeni dolgozni. Ehhez pedig át kell bogarászniuk a folyamatosan változó tankönyveket. Ha ez még nem lenne elég, egyeseknek nyáron kell megírniuk az önértékelésüket, és fel kell készülniük következő tanévben esedékes értékeléseikre és minősítéseikre is, melyeken pedagógiai munkájuk jövője múlhat. Ha az összes kötelező feladaton túlestek, akkor végre foglalkozhatnak a pihenéssel, és családjukra is tudnak némi időt szentelni.

Ezek után nézzük, mit csinál nyáron egy iskolaigazgató! Szabóné Bárdos Csilla, a pécsi Babits Mihály Gimnázium intézményvezetője lapunknak elmondta, hogy július közepén is van még dolga az iskolában, ugyanis az őszi tanévkezdés összes létező dokumentációját el kell készíteni, a tervezést és a különböző tanévkezdésre időzített projekteket kell elindítani, továbbá az újonnan érkező – gyakorlatra jelentkező, vagy épp teljes állású – tanárokat is fel  kell venni az intézménybe.

Elmondta, nyáron a tanárok el tudnak menni továbbképzésekre is (például minőségbiztosítási, tankönyvelemzési képzések), és ezeket sokan ki is használják, hisz nyáron nem kell az óracserélgetésekkel és a helyettesítések megszervezésével foglalatoskodniuk. A tanfolyamok mellett szakvizsgákra is készülnek azok a tanárok, akiknek ezt a lehetőséget a tantestület megszavazza. Bárdos Csilla azért hozzátette, hogy a nyár nem nyár pihenés nélkül, így azért elmennek ők is pár napra pihenni.

Hirdetés