Mit tanultak a baranyai zsaruk a cigányoktól?

A romákkal kapcsolatos rendőri munka hatékonyabbá tételét, a mindennapi intézkedések javítását várják attól a programtól, amely a közelmúltban fejeződött be a megyében. A kilenc állomásos képzésen részben roma származású oktatók tanítgatták a zsarukat.

Nemrég zárult egy több mint háromszáz baranyai rendőrt érintő előadássorozat, amely kilenc állomáson át szólt a megye főként utcai szolgálatot teljesítő járőreinek. Az eseményeken a Bölcsészettudományi Kar romológia tanszékének tanárai okították ki a rendőröket a cigányság helyi sajátosságairól és hagyományairól, a romákkal kapcsolatos tudnivalókról.

romologia1

Dr. Orsós Anna, a tanszék vezetője szerint nagy szükség is volt erre, szerinte nemcsak a rendőröknek, hanem minden nem roma származású embernek hasznára vált volna a képzés.

– A járőrök megtanulhatták, milyen tényezők befolyásolják a romák életét, milyen hatással van életükre a mélyszegénység, milyen a kultúrájuk. Sajnos – ahogy a legtöbb ember – a rendőrök is csak nagyon minimális, s felületes információkkal rendelkeznek a magyarországi cigányokról – magyarázta a rendőrséggel közösen indított programról Orsós Anna.

– Többek között felhívtuk a rendőrök figyelmét arra, hogy a cigányokkal kapcsolatos közkeletű sajátosságok nem feltétlenül az etnikai hovatartozásukon alapulnak. Sokkal inkább a társadalomban elfoglalt helyre, a mélyszegénységre, a nehéz életkörülményekre vezethetőek vissza – tette hozzá a szakember.

A tanszékvezető szerint csak jól jártak azzal a zsaruk, hogy szemtől szemben, szakemberektől kaptak iránymutatásokat, hogyan is közeledjenek a cigánysághoz. – Bár sok nálunk a szegény, az alacsonyan iskolázott cigány, azt is elmondtuk a rendőröknek, hogy ezekből az általánosításokból nem szabad sztereotípiákat gyártani, amelyek a teljes népcsoportra vonatkoznak – tette hozzá Orsós Anna.

Szerinte arra is jó volt a sorozat, hogy a rendőrök a jövőben más szemmel nézzenek a cigányságra, próbálják magukat beleélni helyzetükbe.

Kerestük a megyei rendőr-főkapitányságot is, mert kíváncsiak voltunk, a rendőrök miként élték meg a felkészítést.

Molnár Katalin szóvivő elmondta: a cigány kultúra, hagyományok ismerete elengedhetetlenül szükséges a mindennapi rendőri intézkedések során. Szerinte ezek eredményessége is múlhat egy-egy szokás, hagyomány ismeretén vagy annak hiányán.

Hirdetés

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Olyan helyen lakom ahol a lakosság nagy része roma nemzetiségű.
    Aki be akar illeszkedni a társadalomba,igen is harcol azért hogy tiszteségel ,becsülettel éljen,és a gyerekeit is így neveli,pedig nincsenek,egyszerű helyzetben az előítéletek miatt.Minden fán van férges gyümölcs,és a legtöbbjük tisztább mint bármelyik magyar család.Bármikor be lehet menni hozzájuk,rend van tiszták a gyerekek.Törekednek arra hogy elfogadják őket,és ez így helyes.Ezek a családok példát mutatnak mindenkinek.Sajnos a mi kis országunkban hatalmas a faji megkülömböztetés,és ha egy roma család szerepel a hírekben mert nem tudnak viselkedni,akkor mindenki általánosít.Ellenben ha ezt egy magyar család teszi mindenki mélyen hallgat és nem szitkozódik.

  2. Eléggé ismerem, hogy milyen színvonalú az oktatás. Egy szép kifényezett elméleti részt megtanítanak, ami köszönő viszonyban sincs a valósággal. Nem is a cigányok bűnöznek, hanem a mélyszegénység, nem? A mélyszegénységben élő (sok esetben mélyigénytelen) cigányok azért bűnözek, mert mélyszegények és senki sem fogadja el őket? Ne vicceljetek már! Adj egy cigánynak 100 milliót, becsületes ember fog válni belőle? …-t. Ne legyünk már naívak.

    Az a cigány, aki ki ki akart törni valamennyire a mélyszegénységből, az képezte magát, tanult, szakmája/diplomája van és hasznos része a társadalomnak. Vagy ha neki nem sikerült ez, a gyerekét kötelezte arra, hogy nem cseszheti el az életét úgy, ahogy ő is tette. A középszintű oktatás és 1 szakma mindenkinek ingyenes, ha valaki úgy tanul, az egyetem is. Erről ennyit.

    Nincs élet szaga mindent a kultúrára, az elnyomó többségre (manapság már szinte mindent tolerálni kell, még az anyagyilkosságot is…), a mélyszegénységre fogni…

Comments are closed.