8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálMosógép-őrület van Pécsen

Mosógép-őrület van Pécsen

Féláron juthat mosógéphez az, aki elég gyors, van okmányirodában elintézett ügyfélkapus regisztrációja. Az állam félmilliárd forintot biztosít a programra, nálunk pedig hétfőtől lehet pályázni. Nagyon gyorsnak kell lenni, mert a Nyugat-Dunántúlon egy nap alatt leállították a programot forráskimerülés miatt.

Kecsegtető ajánlattal állt elő az állam a minap, hiszen 500 millió forintos támogatást ajánl olyan mosógépekre, amelyekkel a korábbi berendezéshez képest minimum 10 százalékos energiamegtakarítást lehet elérni.

A jelentkezőknek rendelkezniük kell az interneten elérhető Ügyfélkapu-hozzáféréssel, amelyet a kormányablakoknál – például a Kossuth téri okmányirodában vagy a Szántó kovács János utca 1. alatt – lehet intézni hétköznaponként; pénteken 8 és 16 óra között.

Mindenkinek kell!
Mindenkinek kell!

Mindez azért nagyon fontos, mert Pécsen – és a régióban mindenütt – július 6-tól, azaz hétfőtől lehet beadni a pályázatokat kizárólag interneten, egy kormányzati portálon, amely IDE KATTINTVA érhető el.

Mind a pécsi és környező kormányablakoknál, mind az okmányirodában azt mondták lapunknak, hogy már a hét elejétől őrület van a hivatalokban, rengetegen akarnak Ügyfélkapu-hozzáférést, s szinte kivétel nélkül mindenki a mosógépcsere miatt. Időpontot kérni nem kell, de tanácsos annak, aki nem akar hosszú sort kivárni.

A mosógépcsere akciója szerdán indult el Nyugat-Dunántúlon, s jól jelzi a sikerét, hogy egy nap alatt forráskimerülés miatt le is állították az ottani pályázatot. Pécsen – illetve Baranya, Somogy, Tolna megyében – valószínűleg hasonló lesz a helyzet, így azok kaphatnak támogatást akik, amellett, hogy megfelelnek a feltételeknek, elég gyorsak lesznek.

A pécsi kereskedők hatalmas készleteket halmoztak fel, a hét közepén például egy-egy nagyobb elektronikai bolt tucatszám raktározta a gépeket. A programban részt vevő boltok listája IDE KATTINTVA érhető el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő