Most adja el telkét, megveszik!

Az új CSOK-kal, vagyis a tízmilliós vissza nem térítendő, és újabb tízmilliós, kedvező kamatlábbal igényelhető támogatással nemcsak a családok járhatnak jól, hanem a ingatlanosok is. Bármi is lesz, az biztos, hogy erős hatást gyakorol az ingatlanpiacra és ezáltal az építőiparra is. De mit jelent ez bővebben?

Valami megmozdult – így lehet összegezni azt a folyamatot, ami most a pécsi ingatlanpiacot jellemzi. A kormányzati támogatási rendszer bejelentésével ugyanis egyértelműen megnőtt a kereslet a telkek iránt, sőt vannak olyan ingatlanok, amelyek már évek óta várnak új tulajdonosra.

Szilas Pál, a Duna House értékesítője szerint ez annak köszönhető, hogy építési telkekre van igény, miközben sokan megszabadulnának a használt lakásuktól is, hiszen így igénybe vehetik a CSOK-ot. Úgy vélekedett, hogy a felújított lakásokat most gyorsabban és magasabb áron lehet eladni, ám a többi használt lakás ára is folyamatosan emelkedhet.

csok építőipar

Kosteleczky Sándor, a Kőház-Lak Ingatlanforgalmazó Kft. irodavezetője szerint még kell idő, hogy tisztán lehessen látni az ügyben, teljes bizonyossággal csak 2017 elején lehet majd pontos adatokkal szolgálni.

Tapasztalatai szerint a CSOK kibővítésének hatása már most érezhető az ingatlanpiacon. Egyrészről mozgolódni kezdtek a vállalkozók, másrészről megnőtt az érdeklődők száma az új építésű lakások iránt. Ezzel párhuzamosan a feladott hirdetések száma is gyarapodott, nagyon sokan adnák el most ingatlanjaikat azért, hogy új után nézzenek. A szándék tehát érzékelhető mind a vállalkozók, mind az érdeklődők körében.

Kosteleczky úgy nyilatkozott, hogy az árak tekintetében sem lehet biztosat mondani, a mostani négyzetméterár átlagosan bruttó 330-360 ezer forint az új építésű lakások esetében. A lakásépítés áfájának csökkentése további hatással lesz az árakra, vélhetően kedvező irányban.

Mecseki László, az Otthon Centrum irodavezetője elmondta, ők még nem érzékeltek nagyobb érdeklődést és a hirdetések száma sem nőtt meg náluk, és vállalkozói reakciókról sem tud beszámolni. Úgy véli, a lakásépítés áfájának több mint 20 százalékos csökkentésével ugyan áresésre számítanak, de ez még bizonytalan.

Hirdetés