No para: a pécsi vízben nincs műanyag!

Egy, a napokban napvilágot látott kutatás enyhén szólva is érdekes dolgokat állított a csapvízről, nem kevesebbet, mint azt, hogy világszerte mikroműanyag rostok szennyezik a csapvizet. Utánajártunk: érinti-e a kutatás egyáltalán Magyarországot, Pécsett is műanyaggal szennyezett vizet kortyolunk nap mint nap?

A tényfeltáró újságírással foglalkozó, amerikai központú Orb-csoport korábban nem ismert műanyagszennyezést talált a városi csapvízben. A csoport beszámolója szerint a kutatás, amelyet egy közegészségügyi szakember vezetett a Minnesotai Egyetemről, kimutatta, hogy az amerikai Capitolium termeinek csapjaitól az ugandai Viktória-tó partjáig nők, gyerekek, férfiak és kisbabák isznak műanyagot.

Állításuk szerint, az öt kontinensen begyűjtött minták 83 százalékában jelen voltak a műanyag mikrorostok.

Mielőtt még messzemenő következtetéseket vonnánk le a magyar vízzel kapcsolatban, ne tegyük! A kutatás során ugyanis nem vizsgáltak magyarországi mintát, és azt sem részletezték, vizsgáltak-e felszín alatti vízbázisból származó vizet, vagy csak felszíni vizet. Ez azért is fontos a pécsiek esetében, mert a mi csapunkból mélyfúrású kutak vize folyik, ami védettebb, mint a felszíni vizekhez kötött kutaké.

Csöngei Adrienn, a Tettye Forrásház Zrt. sajtószóvivőjétől megtudtuk, hogy a Pécsen és környékén élők poharába legnagyobbrészt felszín alatti, védett vízbázisból termelt rétegvíz, illetve mecseki karsztvíz kerül. A pellérdi és tortyogói kutak, amelyek a pécsi ivóvíz nyolcvan százalékát adják, 150 méter mélyről hozzák fel az 50-80 évvel ezelőtt keletkezett vizet. A térség és a Mecsek kiváló hidrogeológiai adottságainak köszönhetően ez az ivóvíz az összes paraméterében megfelel a szigorú magyar és uniós előírásoknak, nemzetközi összehasonlításban is jó minőségű, biztonságos.

– A hatóság mellett a Tettye Forrásház Zrt. akkreditált – nemzetközi vizsgálatokban is résztvevő – laboratóriuma is rendszeresen vizsgálja a vizet a kutaknál, gépházakban, vízelosztó helyeken; a szakemberek csaknem százféle paramétert elemeznek. A Tettye működése óta a laboratóriumban összesen több mint százezer vizsgálatot végeztek: semmilyen komponens esetében nem találtak határértéket elérő, vagy meghaladó értéket  – mondta el lapunknak Csöngei.

Nem árt azonban egy kicsit elgondolkodni ezen a kutatáson, attól függetlenül, hogy Pécset szerencsére nem érinti. Az, hogy a műanyag megtalálta az útját és visszatért hozzánk a táplálékláncon keresztül, eleve szörnyű tény, az, hogy már a csapvíz minőségét is érinti az emberiség műanyagpazarlása, egyenesen borzasztó, ezért ahol tudjuk, redukáljuk a műanyagvásárlást, pazarlást.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés