6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálMSZP 2014: Oldszkúl vs. Csokitolvajok?

MSZP 2014: Oldszkúl vs. Csokitolvajok?

Több, korábban jelentős szerepet betöltő MSZP-s politikust is megkérdezett lapunk arról, miként látják a mai ellenzék esélyeit, annak idején miért hagyták el a pártot, vagy vonultak vissza. Kiderült: egyikük sem bánja, hogy az történt vele, ami. A baloldali esélyekről pedig egészen egyedi véleményük van.

Pécsen Juhász István volt az első, aki észrevette: közel sem mennek jó irányba a dolgok sem az országos, sem a pécsi MSZP-nél. Különvéleményét a pártban támadásként értékelték, s hozzákezdtek szisztematikus ellehetetlenítéséhez, mondta lapunknak.

Fotó: Müller Andrea– Az volt velem a probléma, hogy megújulást akartam a zsákutcás politika láttán. Érdekek uralták, s ma is azok hatalmasodnak el a párton belül, a gondolkodás sem változott meg. A korábbi baloldali értékek viszont elvesztek az MSZP-n belül – mondta.

Juhász szerint ezért is döntött úgy, hogy a Szocdemeknél folytatja.

– Hagyományok, csapat, barátság jellemzi, nem érdekekről szól, s úgy érzem, hozzá tudok járulni a baloldal megtisztításához – magyarázta Toller egykori jobbkeze.

Gonda Tibor korábban alpolgármesterként dolgozott még Toller László idején, s annak autóbalesete után sokan a városvezető utódját látták benne. Végül a „fiatal szocialisták jelöltje”, Tasnádi Péter ülhetett be a polgármesteri székbe.

Kunszt Márta

– Megtaláltam számításaimat az élet más területein, nem is tervezem, hogy visszatérek a nagypolitikába – mondta Gonda.

Kunszt Márta viszont Juhászhoz hasonlóan teljesen szakított az MSZP-vel; ő Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójának egyik helyi vezetője, aki ráadásul szintén önállóan indulna a választásokon.

– A párt megújítására megalakított Gyurcsány-féle platformhoz csatlakoztam anno, hiszen sok vitám volt a helyi vezetéssel. Úgy gondoltuk, nincs más út az MSZP előtt, mint a frissítés – mondta a politikus.

Szerinte az MSZP hibázott azzal, hogy nem volt képes a változásra.

Kékes Ferenc egykor a megyei közgyűlést vezette, országgyűlési képviselő is volt az MSZP-ben, de már jó ideje nincs a pártban. A szocialista párt tevékenységét nem akarta kommentálni, mert mint mondta: „nem piszkít oda, ahonnan evett”.

Szili Katalin3

Pártzsargon: Csokitolvajok

A pécsi baloldalon Toller László halála után borultak fel az erőviszonyok: a korábbi polgármesterhez hű politikusok a fiatalokkal kerültek összetűzésbe, de végül utóbbiak teljesen átvették az irányítást. A párttól valamivel később Szili Katalin is elfordult.

Kritikus véleményét nem rejtette véka alá ő sem. Tőle eredeztetik a „csokitolvajok” kifejezést is, amellyel a párt jelenlegi, fiatal pécsi, megyei vezetőit illette a belső pártzsargon. Az, hogy miért nevezték az MSZP-n belül „csokitolvajnak” Tóth Bertalant, Nyőgéri Lajost, Fuchs Gábort és Kőhegyi Istvánt – máig rejtély. Az viszont biztos, hogy Szili olyannyira nem jött ki velük sem, hogy távozott a pártból; önálló szervezetet is alapított Szociális Unió néven.

Lapunknak adott egyik interjújában azt mondta, 2009 óta az osztódáson kívül semmi érdemi, tisztuló változást nem nem történt a baloldalon, a pártot csak az érdekek uralják.

– Valódi szembenézés például gyakorlatilag nem történt meg – tette hozzá.

[box title=”Az összevert (párt)titkár”]Komáromi István volt az egyik első, aki eltávolodott az MSZP-től. Az egykori alapszervezeti titkár már 2008 körül élesen bírálta a szocialista pártot, s végül ki is lépett.

Komáromi a Pécsi Közlekedési Zrt. buszeladásai kapcsán került reflektorfénybe, miután kiderült, a cégnek több százmillió forintos bírságot kell kifizetnie. Azt állította, pécsi baloldali politikusok is érintettek a buszok kiszervezésében. Tóth Bertalan, az egyik gyanúba kevert szocialista politikus fel is jelentette emiatt Komáromit rágalmazásért, de a volt szocialista alpolgármester első fokon elvesztette a pert.

Két éve Komáromi Istvánt három férfi agyba-főbe verte az utcán. Súlyos koponyaalapi törést szenvedett, s fél évig lábadozott.  Szerinte nem rablótámadásról volt szó, hiszen két mobiltelefonját és a táskáját sem vették el. Azt állítja: leszámolás áldozata lett. A támadókat azóta sem fogták el.[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő