8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletMutatjuk, hogyan alakul át a pécsi Dóm tér!

Mutatjuk, hogyan alakul át a pécsi Dóm tér!

A tervek szerint tavasszal újabb belvárosi tér újul meg: a bazilika előtti Dóm tér az egyházmegye beruházásában kap új arculatot, padokkal, ivókúttal. A tervezés hamarosan lezárul, a közbeszerzés után indulhat meg a munka.

Jó száz éves kövek vannak a Dóm téren, a bazilika előtti területen bizony már nem könnyű a séta, arról nem is beszélve, hogy az itt-ott mozgó köveken babakocsival vagy kerekesszékkel igencsak nehezen lehet átkelni. Ez a helyzet azonban nemsokára megváltozik, hiszen mint Dohóczki Pétertől, a Pécsi Egyházmegye gazdasági igazgatójától megtudtuk, idén elkészülnek a kiviteli tervek, kiírják a közbeszerzést, és ha minden rendben lesz, tavasszal elkezdődhet a Dóm tér teljes felújítása.

Tábla is figyelmeztet, már nem túl jó a tér állapota

A gazdasági igazgató elmondta, a jelenlegi bordó-szürke színvilágot meg kívánják őrizni, egyelőre az a kérdés, hogy milyen követ válasszanak. Az viszont biztos, hogy a Dóm téren több lesz a pad, az ülőfelület, valamint egy vagy két ivókutat is elhelyeznek. A tér két oldalán levő homokkő obeliszkeket is restaurálják, és a kandeláberek is megújulnak. Az 1922-es vízelvezetőrendszert is modernizálják, és a téralapba optikai és egyéb kábelek is kerülnek, mivel a későbbiekben a térhez illő rendezvényeket is szándékoznak ott tartani. Növényesítés is lesz a munkák során, arra azonban ügyelnek, hogy a turisták és a pécsiek által is kedvelt látvány, a bazilika teljes homlokzati képe jól látható maradjon.

Itt-ott már mozognak a kövek

Dohóczki Péter elmondta, az biztos, hogy a mintegy 4100 négyzetméternyi területen több ütemben rakják le a köveket, hogy a bazilika valamelyik oldalról mindig megközelíthető legyen. Az átadás után pedig a tér ugyanolyan módon használható lesz, mint eddig.

A homokkő obeliszkek is megszépülnek

Az egyházmegye hasznosítani kívánja a tér jelenlegi, közel 100 éves köveit is, hiszen azoknak már történeti értékük van: a tervek szerint a püspökszentlászlói kastélyparkba kerülnek majd a sétányokra.

Ilyen most és ilyen lehet:

[twentytwenty][/twentytwenty]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő