Nagy buli lesz Kertvárosban!

A tavalyi Kertváros Nap is sikeres volt

Zoltán Erika, UFO, Kefir, kitelepülők, eszem-iszom, táncbemutató, állatsimogató, tűzijáték. Az idei Kertváros Nap is nagy durranásnak ígérkezik!

Idén is lesz Kertváros Nap június 11-én 16 órától, az évek során hagyományossá vált pécsi családi minifesztivált pedig immáron negyedik alkalommal rendezik meg a legsűrűbben lakott városrészben. Csizi Péter országgyűlési képviselő az esemény fővédnökeként lapunknak elmondta, hogy a négy éve indult Kertváros Nap célja és üzenete a kezdetektől fogva az volt, hogy bemutassák a pécsieknek: nem csak a belvárosban van lehetőség látványos, szórakoztató, bulizós programok megszervezésére, hanem Pécs más városrészein is. Így jöttek létre a keleti városrész családi rendezvényei, az uránvárosiaknak (is) szóló programsorozatok, és természetesen ez volt az első Kertváros Nap koncepciója is.

A tavalyi Kertváros Nap is sikeres volt
A tavalyi Kertváros Nap is sikeres volt

Csizi Péter kiemelte, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan, az idei Kertváros Nap is kitűnő alkalom lesz a helyi termelők, civil szervezetek, és vállalkozók számára, hogy bemutassák portékáikat és szolgáltatásaikat az itt összegyűlt kertvárosiak és pécsiek számára.

Csizi Péter tavaly is csapolt
Csizi Péter tavaly is csapolt

A tavalyi Kertváros Nap hagyományát követve a Pécsi Sörgyár idén is kiemelt támogatóként lesz jelen az eseményen, ennek apropóján pedig Csizi Péter a program megnyitója után minden résztvevőt meghív majd egy pohár jó hideg Szalonra!

Zoltán Erika csinálja a partit idén!
Zoltán Erika csinálja a partit idén!

De persze mindemellett a Kertváros Nap a családi szórakozásról is szól, idén pedig a szervezők újfent kitettek magukért, hiszen a sztárfellépők igazi nyárias retró hangulatot fognak varázsolni a Maléter Pál út környékére!

Az UFO hozza el a nyári hangualtot
Az UFO hozza el a nyári hangualtot

Itt lesz a VIP-ből ismert Kefír, az Erika C néven megannyi hazai slágerért felelős Zoltán Erika, az UFO pedig elhozza örökbecsű, napsütéses nyári klasszikusait, melyeknek szövegét feltehetően sokan fogják üvölteni a kertvárosi színpad előtt. Fellép továbbá a Nihil Chips és a Sztereo Kollektív is, a táncmulatság pedig nem lehet teljes az Eurodance tánccsoport bemutatója nélkül.

kertvarosi_nap

A koncertek mellett pedig 16 órától 19 óráig lesz állatsimogató, kézműves foglalkozások, és léggömbosztás is, és kitelepül – és persze látványos bemutatót is tart – a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is.

A Kertváros Napot 21.45-kor zárja az elmaradhatatlan tűzijáték.