Bejött az idei Kertváros Nap

A hűvös, borongó időjárás ellenére is több száz pécsi vett részt a II. Kertváros Napon. A színes programkavalkádra főként a családosok voltak kíváncsiak, de minden korosztály képviseltette magát.

A kertvárosiak régi vágya volt, hogy ne csak a belvárosban, hanem a lakóhelyükhöz közel is legyenek látványos programok, így idén már másodszor szórakozhattak a Kertváros Napon az itt élők.

IMG_5663KertvárosNap15
A gyerekek körében népszerű volt a vizes játék

A gyerekeket Tamás Éva játékvára, állatsimogató, különböző ügyességi játékok és ugráló várak várták, ahol kedvükre tombolhattak, részt vehettek kézműves- és gyerekfoglalkozásokon, de népszerű volt az arcfestés és a síphajtogatás is. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakemberei látványos bemutatóval készültek, és vizes játékot is hoztak a kicsiknek.

A felnőtteknek a sör és lángos mellé koncertek, valamint ingyenes egészségfelmérés járt, de bort és egészséges finomságokat is megkóstolhattak a standoknál. A kézműves árusoknak köszönhetően pedig húsvéti dekorációk között is válogathattak.

Kertváros Nap1
Pécs polgármestere köszöntötte a résztvevőket

A Kertváros Napon Páva Zsolt pécsi polgármester köszöntötte a fesztiválozókat. Elmondta, örül annak, hogy a tavalyinál is többen vettek részt az idei programon.

– Egy város, egy nagy közösség, ami akkor erős, ha a benne élők összetartanak és szorosan együttműködnek – fogalmazott a polgármester. – Nem állunk meg, jövőre ugyanígy folytatjuk, még nagyobb attrakciót, még több embert szeretnénk itt látni.

Kertváros Nap2
Csizi Péter a 15 ezredik Tüke kártya tulajdonossal

A beszédet követően Csizi Péter alpolgármester egy virágcsokor kíséretében átadta a 15 ezredik Tüke kártyát egy pécsi hölgynek.

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület képviselője megköszönte, hogy az elmúlt négy évben együtt dolgoztak azon, hogy szebb legyen a panelházas városrész, ugyanis a Kertvárosban élők mind egy közösséghez tartoznak.

Kertváros Nap

A rendezvényen egyébként nemcsak kormánypárti politikusok voltak jelen, hiszen a körzet baloldali képviselőjelöltje, Tóth Bertalan is eljött a Kertvárosba.

Az idei bulin egy világrekord kísérlet is helyet kapott: a helyi bádogos vállalkozók a járókelők bevonásával bádogsípot hajtogattak, melynek célja az volt, hogy április 5-én az egész világon összesen húszezer darab síp készüljön ilyen módon. Emellett a szervezők a bádogos szakmára akarták felhívni a figyelmet az akcióval.

A magyarországi versenyben Pécs a harmadik helyen végzett, 618 darab síppal.

KertvárosNap5

A Beatlingers és a Dirty Nancy mellett Palcsó Tamás idén is megörvendeztette a közönséget, de az este nagy durranása kétség kívül a Korda György és Balázs Klári párosa volt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nem Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, csak simán Igazgatóság.
    A főigazgatóság az országos szervük.

  2. Viszont látom Tóth Benedek is ott kampányolt, úgyhogy legalább a baloldal is kihasználta a bulikát

  3. Még szerencse, hogy ez nem kampányrendezvény volt, és így itt a lakájmédia cikkében is, nem csak politikusok vannak a fotókon.

Comments are closed.