Így változik a nyári menetrend

Minden év nyári időszakában 20-25%-kal esik vissza a tömegközlekedésben utazók száma. A BIOKOM Nkft. Mobilitási Központja törekszik arra, hogy a csökkenő utasszám függvényében kialakított menetrendi változások a lehető legjobban igazodjanak a buszozók igényeihez.

Az elmúlt év őszi társadalmi egyeztetésének eredményeképpen két lépcsőben olyan menetrendi fejlesztéseket vezet be a Mobilitási Központ, amelyek igazodnak a Klinikai városrészben bekövetkezett jelentős fejlesztésekhez, illetve kényelmesebb és gyorsabb utazást tesznek lehetővé.

Így 2016. június 16-ától (csütörtöktől) nemcsak az időpontok módosulnak, hanem a vonalhálózat is. A korábbiakhoz képest így jóval több a változás, emiatt a nyári időszakra menetrendfüzetet adnak ki. Ennek kiadása hiánypótló, mivel a 2014-es változások óta nem jelent meg, így június közepétől már megvásárolhatóak lesznek a bérletpénztárakban.

Az új menetrend elérhető lesz az interneten is a mobilitas.biokom.hu oldalon, valamint a 2016. június 13-án (hétfőn) térítésmentesen megjelenő Pécsi Hírekben is.

A változásokkal kapcsolatosan kérik az utasok megértését és türelmét, és várják további javaslataikat, amelyeket akár már az őszi menetrendbe is be tudnak építeni. Arra is kérik a közlekedőket, hogy a menetrendeket pontosan tekintsék át, a csatlakozások helyének és az egyes járatok útvonalának változása olykor más eljutási lehetőséget kínálhat.

Kertvárosi változások:
– A Kertváros felé közlekedő járatok a Zsolnay-szobornál a Rákóczi úton állnak meg. Ezen megállóban szélesebb a járdafelület és fedett váró is található.
– Új 103-as járatok indulnak hétköznapokon, amelyek napközben 20 percenként közlekednek. Az új 103-as járatok Kertvárosból indulva a 3-as buszok vonalán közlekednek az Ipar utcáig, majd onnan a Vásárcsarnok – Árkád (Bajcsy-Zsilinszky út) – Zsolnay-szobor – Kórház tér – Barbakán – Ifjúság útja – Klinikák vonalon halad tovább. A járatok a Klinikák felé az Árkádnál egy új, a Bajcsy-Zsilinszky utcában kialakításra kerülő megállóban állnak meg, míg Kertváros felé a Zsolnay-szobortól a 3-as vonalán közlekednek tovább. A 3-as buszok útvonala nem változik, a két járat közösen 10 percenként indul napközben.
– Új 8-as járat indul a Fagyöngy utcából a Várkonyi N. utca felé, majd a 6-os busz útvonalán halad és a Várkonyi N. utcától a Fagyöngy utcába tér vissza. A járatok napközben 10 percenként közlekednek közösen a 6-os buszokkal a Várkonyi N. utca – Krisztina tér – Littke utca – Árkád szakaszon.
– A 71-71Y járatok 7-7Y jelzést kapnak. A 7-es busz számjelzése évtizedes hagyományra tekint vissza, amelyet célszerű újra bevezetni. A 7-7Y járatok munkanap hajnalban is indulnak a 73-as buszok helyett, továbbá kora este is kiváltják a Fagyöngy utcai betéréssel közlekedő buszjáratot, így gyorsabb hazajutást biztosítanak a Malomvölgyi út felé.
– Új 107-es járatok indulnak a reggeli csúcsidőben a Malomvölgyi útról a Littke utcáig a 7-es vonalán, majd onnan megállás nélkül, gyorsított járatként haladnak tovább az Autóbusz-állomásig, onnan tovább az Árkád megállón át Egyetemvárosig közlekednek. A járatok már 4 perccel korábban beérhetnek a pécsi Belvárosba. A jövőben több ilyen gyorsított járatot terveznek indítani.
– A 3-as és 6-os buszok vonalvezetése nem változik, de az új 8-as és 103-as járatok kiegészítik a hagyományos vonalakat, így napközben sűrűbb buszjáratokra kell számítani.
– A 130-as és 55-ös járatokon nyári idénymenetrendet vezetnek be. Délelőtt a két járat felváltva 20 percenként indul a Klinikáktól.

Változások a Mecsekoldalon:
– A 34-35-35Y vonalon közlekedő járatok számozása és útvonala is megváltozik. A jelenlegi 35Y járat 35-ös jelzést kap, továbbá új 34Y és 35Y járatok indulnak a Mecsekoldal felé munkanap délelőtt és este, valamint hétvégén este, amelyek a Főpályaudvar – Vásárcsarnok – Kórház tér – MTA-székház – Pálosok – Szanatórium – Dömörkapu (34Y)/TV-torony (35Y) útvonalon járnak.
– Nyáron is közlekedik a 31-es járat. Az autóbuszok csúcsidőben 30 percenként indulnak.
– A 32-33-as járatok napközben átlagosan 30 percenként indulnak, útvonaluk nem változik. Hajnalban és este 32Y járatok is indulnak a Tettye érintésével, továbbá késő este igény szerint egyes 34Y járatok is betérnek a Tettyére.
– A 36-37-es járatok csúcsidőben 30 percenként indulnak, a többi időszakban, azaz munkanap hajnalban, délelőtt, este és hétvégén egész nap új 46-os és 47-es járatok közlekednek a két városrész felé. A 47-es járat a Főpályaudvar – Petőfi u. – Donátus – Bálics – Petőfi u. – Főpályaudvar, míg a 46-os járat a Főpályaudvar – Petőfi u. – Bálics – Donátus – Petőfi u. – Főpályaudvar vonalon közlekedik. A két járat felváltva indul, így egyszer Bálicsba, egyszer Donátusba tér be korábban. A változás által munkanapokon a 40 percenkénti buszok helyett 30, hétvégén Bálicsba a 60 percenkénti buszok helyett 40 percenként közlekednek a járatok.

Változások Ledinán, Patacson és a II-es rakodón:
– Időben egyenletesebben elosztott járatokat vezetnek be a megszokott nyári járatsűrűség mellett Ledinán, Patacson és a II-es rakodón is. Az új rendszer segítségével a 27-28-as járatok már hétköznap este is közlekednek, így kibővített időintervallumban biztosítják a közlekedést Uránváros és Ledina között.
– Változik a járatok számozási struktúrája. A járatok száma mindig az adott végállomást fogja jelölni. Így például a II-es rakodóra Gesztenyésből is indul 26-os busz, vagy éppen a II-es rakodóról is indul Gesztenyésbe 27-es járat. A számozásnál törekedtek a logikus, könnyedén kikövetkeztethető útvonalakra.
– A bevezetett változás elősegíti, hogy este 40 helyett 30 percenként indulhassanak buszok Gesztenyés vagy Borbálatelep felé.
– Délelőtt és koraeste időben egyenletesebben elosztott buszok közlekednek a Vadász utca irányába, a párhuzamosan induló járatokat összehangolták.

Belvárosi forgalmi rend:
– A 30-as és a 130-as járatok a Klinikák irányába a Vásárcsarnokot követően a Bajcsy-Zsilinszky utca felé közlekednek, ahol az újonnan kialakított buszmegállóban is megállnak. Ezen megálló létrehozásával az volt a cél, hogy a 2010-ben megszűnt Kossuth téri megállót pótolják.
– A Kertváros felé közlekedő járatok a Zsolnay-szobornál a Rákóczi úton állnak meg. A megállóban szélesebb a járdafelület és fedett váró is található.

Reménypusztai változások:
Szombatonként délelőtt a 42-es járatok 41Y jelzéssel közlekednek Reménypusztáig, így a 41-es járatokkal közös szakaszon – elsősorban a délelőtti bevásárlásokat segítve – 30 percenkénti buszokra kell számítani az eddigi óránkénti járatok helyett.

Egyéb változások:
– Általánosságban a vonalak nagyobb részén a nyári forgalomhoz igazodó idénymenetrendet vezetnek be.
– A 30Y-os, 104-es, 140-es, 141-es, 142-es, 155-ös járatok nem közlekednek nyáron.
– A 160-as járat 60-as jelzéssel indul Hirdről, továbbá István-aknáról reggeli csúcsidőben szintén 60-as járat indul a Csontváry utca felé.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. De igenis változott: ahogy a cikkben is szerepelt, mindkét járat a Petőfi utca irányában közlekedik, az Angster-MTA-Barbakán-Kórház tér szakasz csúcsidőn kívül nincs összekötve sem Donátussal, sem Báliccsal. A menetidőknek pedig semmi közük a valósághoz, ez folyamatos késéseket fog eredményezni. Köszönjük szépen!

  2. Így határozottan jobban hangzik. A cikk szerint mindkettő mindkét irányban a Petőfi utcát érintve közlekedik.

  3. Nem jól érti. 46-os oda felé 36-os majd onnan Donátus, a 47-es Donátus és onnan Bálics, de épp ezért, ez lefelé 36-os vonalán megy. Tehát nem változott semmi, csak (ha az idő engedi) nem a városnézős irányba menő buszra kell várni, de még mindig jobb +15 percet a buszon ülni, mint 20-at várni rá.

  4. Fantasztikus! Akkor ha jól értem, Bálicsból csúcsidőn kívül és hétvégén nem lehet pl. a Barbakánhoz eljutni. És a menetidő a belvárosig nagyjából megduplázódik. Nem tudom, még hogyan lehetne jobban ellehetetleníteni a közlekedésünket: eddig sem voltunk összekapcsolva a többi városrésszel, most már a belvárosba jutásunk is akadályokba ütközik. Ja, nem, bocsánat, összekapcsoltak bennünket Donátussal! Biztos örül ennek kb. három és fél ember. Az összevonást még megértem, nyilván költségkímélőbb (bár hozzáteszem, hogy mi is ugyanannyit fizetünk buszjegyre, mint mások, akik egy jeggyel keresztülszelhetik a várost). De nem lehetne, hogy legalább vagy a 46-os vagy a 47-es a 36-os útvonalán közlekedjen (Angster-MTA-Barbakán-Kórház tér)?

  5. Baromi jól sikerült, hogy Malomvölgyi út, Málom, Fagyöngy utca felől nem lehet majd eljutni akkor egy busszal a Csontváry u.-hoz (ANK, Spár stb.)

Comments are closed.