Idén utoljára durran a remeteréti fesztivál!

Évek óta zenei kulcsszerepet tölt be a remeteréti fesztivál, vagyis a Rét-Tér, amelyet idén kora tavasszal rendeznek meg. A május 9-i dzsemborira az elektronikus zene szerelmeseit várják, s ahogy a korábbi években, úgy idén is a törtütemű zenék hódítanak majd. A hip-hop, dubstep, breakbeat és drum&bass dallamok mellett lesz megszokott gyalogtúra is. Tavaly ugyan elmaradt, viszont idén nem tágítanak a szervezők!

Ahogy kezdődött

A fesztivált 2004-ben rendezték meg először, akkor még Ent-Rét néven. A szervezők célja egy olyan kulturális megmozdulás létrehozása volt, ami a zene mellett több művészeti ágat is összefog és bemutat. Ez jelentette a képzőművészet, színjátszás és a zene arányos jelenlétét. A rendezvény mozgatórugója már az akkor is az önkéntesség és a lelkesedés volt.

Rét-tér

2006-ban alakult az Ent-Rét Rét-térré, ekkor azonban támogatók hiányában háttérbe szorultak a kulturális programok, a zene került a középpontba, mára a remeteréti fesztivál lett Dél-Magyarország egyik legmeghatározóbb elektronikus zenei rendezvénye.

– Büszkék lehetünk rá, hogy rengeteg hazai és nemzetközi híresség is fellépett már nálunk az évek során, de soha senki sem kért fellépési díjat – meséli Horvát S. Péter, a fesztivál egyik szervezője.

– Az idei fesztivál esszenciája, hogy a tavalyi év kimaradása miatt a Rét-Tér megmutassa, nem tűnik el a pécsi fesztiváltérképről – mondja Horváth S. Péter. A fesztivál szombaton 14 órakor kezdődik a Remeteréten.

Idén is lesz Pécs-Remeterét túra: Szabó Attila vezetésével szombaton délben a Mandulástól indul a gyalogmenet a rétre.

A megszokott ütemek, több fegyelem!

A buli 10. évfordulója alkalmából Pécs zenei krémje pörgeti majd a bakelitet, a nevek között szerepel Pausz, Bodo, Szab, Foka+Biggie Bwoy, Ron és Darth Péter. A ritmust egészen reggel 6-ig élvezhetjük majd a réten.

11144937_10206252119292654_7655471088415745339_o

A fesztivál szervezői idén a Biokommal is egyeztettek, mert a múlt évi esemény elmaradt a szervezési hiányosságok miatt. Mivel a fesztivált kiemelt turisztikai övezeten belül rendezik meg, a szemétszedésre sokkal jobban kell ügyelnie mindenkinek, a résztvevőknek és a szervezőknek egyaránt, ugyanis az erdő mindenkié! A szemetet minden évben lelkiismeretesen összeszedik, erre kiemelten odafigyelnek.

– Az évek során általában tisztábban adtuk át a helyszínt, mint ahogy átvettük, nem teszünk kárt a természetben – teszi hozzá Horváth S. Péter. Hozzáteszi, hogy idén lesznek mobil vécék, illetve még alaposabb szemétszedés a természet védelme érdekében. Elárulta továbbá, szinte biztos, hogy a Remeteréten utoljára ugrálhatunk az ütemekre, mivel jövőre új erdei helyszínnel rukkol elő a Rét-tér, amit hasonlóan könnyen lehet majd megközelíteni, és kevésbé lesz frekventált hely a turisták szempontjából.

[note note_color=”#72cf63″]

A rendezők számítanak arra, hogy a résztvevők a kihelyezett becsületkasszába dobnak majd némi anyagi támogatást, ugyanis nem egyszerű megszervezni egy hasonló kaliberű rendezvényt. [/note]

Hirdetés