Menő helyek a Falon kívül

A pécsi belvárosban számos étterem működik. Kinek ez, kinek az a kedvence. Ám nem árt, ha néha emlékeztetjük magunkat, a belvároson kívül is van élet!  Négy, viszonylag újnak mondható étterem és cukrászda bár nem a központban van, de akár a Király utcában is megállná a helyét. 

[box title=”Kanál” box_color=”#5dcbcf”]A kék-fehér színű poharas levesező másfél éve nyitott a Rókus sétányon. Az éttermet nem véletlenül pozicionálták Egyetemvárosba, a Kanál ugyanis kifejezetten “take away” (fogd és vidd) ételeket kínál, ami köztudottan a fiatalok körében népszerű. Ennek ellenére egyetemi professzorok, tanárok is rendszeresen ebédelnek náluk, sőt mostanra odáig jutottak, hogy aki egyszer véletlenül megkóstolja a főztjüket, az akár kocsiba vagy buszra is ül egy jó leves kedvéért.

A siker titka

Szerintük:

– Amit csak lehet, friss alapanyagokból, mi magunk készítünk el. Így például a mogyoróvajat, vagy a tandori fűszerkeveréket. Számos különleges levesünk van, amit kreatív szakácsunknak, Dénesnek köszönhetünk. Emellett van száz forintos szendvicsünk is, ami tulajdonképpen sajtos toastot jelent, de ez pont jó azoknak, akik a leves mellé harapnának még valamit. Ami szerintünk még számít, az a kiszolgálás: úgy látjuk, nagyon szívesen térnek be hozzánk a vendégek, előfordul, hogy csak beszélgetni  – mondja Benkő Zsuzsanna, tulajdonos.

Szerintünk: 

A kedves kiszolgálást mi is megtapasztaltuk. Véletlenül zárás előtt egy órával értünk oda, így megtudtuk, hogy ebben az időszakban féláron van a leves, amit örömmel vettünk tudomásul. Plusz kinéztük a maradék két fánkot, amit kedvességből, és mondván, hogy már nem friss (reggel készült) szintén 50%-kal olcsóbban kaptuk. Mindez persze mit sem ért volna, ha az ételek rosszak. De nagyon finom volt minden.

Kritika: Miért nincs nyitva hétvégén?[/box]

Kanál
Forrás: a Kanál Facebook oldala
[box title=”Trüffel ” box_color=”#e4d7aa” title_color=”#5d4c23″]Az egyre közkedveltebb pécsi cukrászda négy éve nyitott. Eleinte a Hársfa utcában és Uránvárosban is volt egy-egy üzletük, mostanra azonban csak a  Hársfa utcai maradt meg. A tulajdonosok a belvárosban is nézelődtek, ám mivel itt nem találtak eladó helyiséget, máshol kezdtek keresgélni. Jelenlegi helyüket azért szeretik, mert családi házas, nyugodt övezetben van, és lehet a közelben parkolni.

A siker titka

Szerintük:

– A minőségi alapanyagokat mindenképpen ki kell emelnünk. Nem használunk például növényi tejszínt, margarint és különféle mesterséges adalékokat. Az általunk készített édességek olyanok, amiket mi magunk is nyugodt szívvel fogyasztunk a családban. Nagyon jó reklámot jelentenek számunkra az esküvők, születésnapok, ahol nem csak egy ember kóstolja meg a tortákat, hanem több tízen vagy százan. Az áraink emelkedtek a bevezető árakhoz képest, mégpedig azért, mert mostanra muszáj volt őket a minőségi alapanyagokhoz igazítani – mondja Sztanics Balázs, a tulajdonos.

Szerintünk: 

Számtalanszor jártunk már a Trüffelben, és egy kezünkön meg tudjuk számolni, hányszor csalódtunk. A banánfagyi messze itt a legfinomabb, és egy átlagos fogyasztású ember két gombóccal bőven tele lesz. A belvároshoz képest sokkal jobbak a parkolási lehetősségek, de azért egy napsütötte vasárnap délutánon itt sem olyan egyszerű autóval megállni.

A nyilvános cégadatok szerint a Trüffel Kft. 2013 novembere óta felszámolás alatt van. Az üzletvezetőtől azonban megtudtuk, hogy már nem a fent nevezett cég áll a cukrászda mögött, helyette Truffle Cukrászati Kft. néven új tulajdonos működteti az üzletet.

Kritika: Bár nem megfizethetetlen és elég nagyok a fagyi adagok, az árak lassan kezdik elérni a lélektani határt. [/box]

Trüffel
Forrás: Trüffel cukrászda Facebook oldala
[box title=”Mr. Remy Gyros” box_color=”#23277b” title_color=”#d12b1f”]Az uránvárosi gyrosos a Lecsó című mesefilm főszereplő szakács-patkányáról kapta a nevét. A tulajdonos, Mészáros Csaba, aki egyébként az ételeket is készíti, érdemérmes mesterszakács. Elmondása szerint szafari szállodákban dolgozott és miniszterekre is főzött, így minden a kisujjában van. Két oka volt annak, hogy Uránvárost választotta Pécs szíve helyett. Egyfelől minimál tőkéből indította saját vállalkozását, másrészt úgy gondolta, a rengeteg belvárosi vendéglátóhely között csak egy lenne a sok közül.

A siker titka

Szerintük:

– A finom ételek és a jó alapanyagok mellett úgy gondolom, a hely hangulata vonzza vissza a közönséget. Csapatunk lelkes, maximalista emberekből áll össze, akik nem csak kiadják az elkészült ételeket, hanem beszélgetnek is a vendéggel. Az áraink nagyon alacsonyan vannak, a sok kicsi sokra megy a mottónk – mondja Mészáros Csaba.

Szerintünk:

A 45 féle gyrosból egyet próbáltunk ki, de az nagyon elnyerte a tetszésünket. Hatalmas adagot kaptunk, amiből láthatóan nem sajnálták az alapanyagokat, amik érzésre frissnek tűntek. Külön jó volt, hogy a zöldséget és a húst úgy rétegezték a tésztában, hogy nem egy helyre koncentrálódott például a káposzta vagy a hús. Nem a gyorsaságra mentek, az étel készítése közben beszélgettek velünk, és nagyjából elmondták a hely alapelveit. A tulajdonos, egyben szakács kedves volt, közvetlen, bár elsőre kissé morcosnak tűnt.

Kritika: Kicsivel nagyobb tisztaság is lehetne az asztalok körül. [/box]

Remy Gyros
Forrás: Mr. Remy Gyros Facebook oldala
[box title=”Ciao Pizzéria és Rosticerria” box_color=”#82b582″ title_color=”#d63334″]A belvárosban mozgolódók szempontjából meglehetősen “rossz” helyre települt Pécs legújabb olasz étterme. A Pécsi Gázautó Kft. étterme egészen konkrétan a Verseny utcában egy benzinkút szomszédságában nyitott 2013 novemberében. Ennek ellenére meglehetősen nagy népszerűségnek örvend a hely, aminek egyik oka – vélhetően- a Toszkánából érkezett főszakács főztje. A tulajdonos azt mondja, azért választották ezt a helyszínt, mert valójában nem egy éttermet akartak létrehozni, hanem egy adottságot kihasználni. Ezen benzinkutak mellett ugyanis Olaszországban éttermek üzemelnek.

A siker titka

Szerintük:

– Számunkra a vendéglátás nem fő profil, nem ebből élünk. Ahogy mondtam, csak egy adottságot szerettünk volna kihasználni, kedvezni az ügyfeleinknek és a hozzánk betérőknek. Személy szerint én nagyon szeretem Itáliát, számtalanszor jártam már ott. Az volt a célunk, hogy autentikus olasz ízeinkkel felülírjuk a Magyarországon elterjedt olasz sablonokat. Az alapanyagokat Olaszországból hozzuk, hetente egyszer. Az áraink is igen kedvezőek, legfőképpen azért, mert nem a belvárosban vagyunk, és ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül – mondja Haszon Zoltán, tulajdonos.

Szerintünk:

Ételeik egyik része – a tészták – látványkonyhában készülnek a vendégek orra előtt, ezt nagyon értékeltük. Ha valaki menüzik, akkor a levesből annyiszor vehet (a készlet erejéig) amennyiszer akar, és ugyanígy van a kenyérrel is, nem számítanak fel érte 50-100 forintot. Egyébként a tészta és a leves is nagyon finom volt, és a hely miliője is magával ragadó, tiszta, szép, rendezett.

Kritika:  

Ottjártunkkor a kiszolgálással voltak gondok. Aprócska káoszt észleltünk a levegőben és a menü második fogását is csak kérésre hozták ki. [/box]

Hirdetés

18 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ismerőseim mondták, hogy a belvárosban lesz egy hasonló hely mint a művész csak nemzetközi kínálattal. Engem pl az is érdekelni fog 😉 Ja is maci lángos! \m/(>.<)\m/

  2. Bár nem étterem, de ha már a sikeres nem belvárosi vendéglátóhelyekről van szó, érdemes megemlíteni a Művész Presszót. A kiszolgálás remek, a hatalmas sörválasztékot azt hiszem felesleges dicsérni, magáért beszél. Olyan helyen is pörög nekik az üzlet, ahol egyébként évek óta minden halott… Le a kalappal a csapat előtt!

  3. A Remy Gyros…..1x ettem ott, és többször nem is fogok. Az étterem egy nyílt wc melett van, de ha az ember lánya nem oda néz, nem is rossz. Minket a tulajdonos szolgált ki, ő készítette az ételünket is, aminek a mennyisége botrányos volt. A három sajtos gyros tálban amit rendeltem mindössze pár szem hús volt, a krumpli chips hideg alatta…..Külön kértem, hogy ne legyen benne hagyma, és csípős szósz-nem szeretem- persze minden bele lett pakolva csak a hús nem. A 3 sajt kb egy kis darab fetát és némi reszelt trapistát jelentett. A kiszolgálás annyi, h a fent említett főnök miután kikiabált h kész van elvonult cigarettázni, kézmosás nélkül vissza, aztán mikor bementem, hogy mégiscsak szólok h nem vega cuccot kértem meg visszaadnám a fél fej hagymát amit mégis megkaptam, kiment megint cigizni. Hát én többé nem megyek oda.

  4. Kertvárosban,a Csontváry közelében nagyon jó hely a Giovanni pizzéria. A kiváló pizzák mellett a többi étel is finom. Kedvencem a Mad Max szelet (és variációi): csípős kevert-túró van rajta, néha elég tüzes tud lenni… 😀

  5. Szerintem a Souper jobb mint a Kanál, persze ízlések és pofonok, de a Kanál csak a Design miatt van felkapva.
    A Souperben mindig kedves a kiszolgálás én nem tapasztaltam ezt a Kanálban. Lehet csak rossz napjuk volt.

  6. Nem egyszerű a Trüffelnél megállni??? Lehetetlen! A sok barom beáll teljes szélességében a parkolóhelyre. Átlósan 3 is elférne.

  7. Aki szereti a keleti ízeket, az mindenképp próbálja ki a “Nasrin” Perzsa éttermet! Mennyei… Csak dícsérni lehet! Kereskedők házában van.

  8. A Maci lángosost én is csak ajánlani tudom ! Óriási, finom, nem drága, és az emberek kedvesek !!!

  9. A mi “külvárosi kedvencünk” a Fatehén büfé az Engel János úton. Isteni a sokfajta lángos, a sült kolbász, a limonádék. Barátságos a kiszolgálás és jó időben nagyon kellemes a kerthelyiség annak ellenére, hogy a 4 sávos főút mellett van. Egy próbát garantáltan megér!!!

  10. Gazdagok a lelki szegények, mert azt hiszik, hogy a belváros a “menő” hely.
    Ha végiggondolod rögtön nem oda mész ebédelni, vagy cukrászdába, mert sivár a környezet, nincs mit csinálni, kocsmán kívül valahova leülni, esetleg vásárlással összekötni.

    Mit keresne ott egy nem a belvárosban, vagy közelében lakó?
    A turisták meg meseszik a szendvicsüket, mert az “hazai”, vagy a kiskereskedőket földönfutóvá tevő multinál eszi, iszik valami bizonytalant.

    Nem is jöhet számításba gyalog elérhető, vagy ingyen parkolóval rendelkező vendéglátó egységen kívül más. Vannak is nagyon jók ahol rendszeres vendégek vagyunk, és sokan már látásból ismerjük egymást.

  11. Abban a pizzeriában ettem egyszer. A kiszolgálás sem volt jó és a pizza sem. A berendezés az tényleg rendben van. Külön kiemelném a fotocellás mosdóajtót. De ez kevés ahhoz, hogy visszamenjek. Legfeljebb vécére.

  12. Ciao Pizzéria és Rosticerria
    Na ez nagyon rendben van! Egyetlen apró bibi volt, hogy a cafetériás kártyákat nem fogadták el még egy hónapja. Most nem tudom. De a kaja kiváló, a berendezés szuper, a kiszolgálás az amit a “vendéglátás” (és ezt írhatnám csupa nagybetűvel) szó jelent. Gratulálok!

  13. Javaslom a szerzők figyelmébe ha nem ismernék a Maci lángosozó nevű helyet is a Szigeti úton a bicikli bolttal és a hentessel szemben. Nagyon baráti árak vannak, hatalmas adagok és mindig friss a lángos. Egy töltött lángostól még a nagy étvágyú vendégek is jól laknak. Nagyon közvetlen, segítőkész a személyzet. Csak ajánlani tudom.

Comments are closed.