Nekimennek a pécsi belvárosnak

Belváros Menedzsmentet alapított a Pécs Holding annak érdekében, hogy még több vásárló, még több üzlet és még több élmény töltse meg a város magját. Na, de mi a baj, van-e baj egyáltalán vagy egészen másról van szó? Szavazzon a cikk végén!

Többek között pénzügyi, marketing, városgazdász, programszervező szakemberkből álló testületet, úgynevezett Belváros Menedzsmentet (BM) alakított a Pécs Holding. Azt szeretnék elérni, hogy Pécs történelmi városmagja gyakorlatilag az Árkád legnagyobb konkurenciája legyen üzleti szempontból, egyúttal még több vásárló, még több üzlet és még több élmény töltse meg a belvárost, ahol mind a pécsiek, mind a turisták jól érzik magukat és pénzt költenek.

– Komoly munka előtt állunk, és a lehető leggyorsabban szeretnénk sikereket felmutatni. Azért vontunk be a munkába ennyi szakembert, hogy mindenki a maga területéről közelítve tegye hozzá a javaslatait a projekthez – mondja Várbíró Ákos, a BM koordinátora (fotónkon).

Van-e baj?

Ez a látszólag triviális kérdés nem is annyira az. Nem egyértelmű ugyanis, hogy ha van baj, akkor mi is az és mitől van. 

Ha csak a számokat nézzük, vagyis, hogy hány üzlethelyiségből mennyit bérelnek, akkor nincs baj. A Pécs Holding 115 darab belvárosi – városfalon belüli, utcafronti – üzlete közül mindössze 14 nincs kiadva. 101 üzlet tehát működik, vagy legalábbis bérlik és fizetnek érte. A Holdingban 8 olyan helységet tartanak nyilván, ahol már fizetik a bérleti díjat, részben már megkezdődtek az átalakítások, illetve engedélyezési folyamatok zajlanak, ámde kívülről még nem igen látszik ebből semmi.

– Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy a magántulajdonban lévő üzlethelységek közül is sok áll üresen, ezért a közös siker érdekében őket is be kell vonni a kommunikációba. Vagyis a BM-nek olyan megoldási javaslatot kell letennie az asztalra, amelyben partnerek a magántulajdonosok is. Ilyen volt például a Belvárosi Bevásárlónap. Nélkülük ugyanis nem fog sikerülni semmi – magyarázza Várbíró, aki „civilben” a Pécs Holding friss marketing menedzsere.

várbíró ákos2

Bérleti díjak 

Problémaként szokták emlegetni a Pécs Holding magas bérleti díjait is. Ezzel viszont nem értenek egyet a cégnél.

– A bérleti díjak mértéke követi a piacot és figyelembe veszi a környezetet. Több üzlet esetében pedig nem is mi, hanem liciteljárás során, az üzletekért egymásra licitáló vállakozók alakították ki az adott bérleti díjakat – magyarázza Várbíró, aki szerint tehát egy sokkal összetettebb problémát kell megoldani rövid időn belül, mert egy belváros nem attól él és pezseg, hogy ott olcsó egy-egy bolt rezsije. – Ez ugyanis egyetlen vásárlót sem érdekel, hiszen ő pénzt költeni megy oda, vásárolni, szórakozni. Én részben ebből a szempontból közelíteném meg a problémát – magyarázza a koordinátor, aki egyébként évekig dolgozott több nagy kereskedelmi multi marketing vezetői területén Magyarországon.

Várbíró ígéri, folyamatosan adnak majd tájékoztatást a BM aktuális döntéseiről és a munka menetéről, hiszen a belváros ügye minden pécsit érint. A menedzsment résztvevői egyébként ingyen, tiszteletdíj nélkül vállalták a közös munkát a Holdinggal.

[note note_color=”#080808″]A PécsMa egy cikksorozatot is indít, számos nézőpontból, számos nyilatkozóval próbáljuk majd bemutatni azt a kérdést, hogy mitől is működik egy város központja, illetve, hogy mitől nem.[/note]

Ön szerint mi a legnagyobb baj a belvárossal? (Több válasz is jelölhető.)

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

22 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Az ÉLETHEZ, így a város életéhez is megélhetés és létbiztonság(érzet) szükséges.
    Ha a város vezetőségének megjön a jobbik esze, és kétségeik vannak, hogyan érdemes hozzálátni a termelésszervezéshez, akkor megtalálnak.
    Szívesen állok rendelkezésükre a FAL-on is közzétett elgondolásaim megvalósításához és egyéb jó elgondolásaim is vannak.

  2. Ezen a szutyok városon már csak egy szőnyegbombázás segíthet. Igénytelen giccs és lepukkant romhalmaz az egész, érthető, hogy mindenki menekül innen. A magasház tökéletesen kifejezi Pécs lényegét!

  3. Szeretnétek élmény?csináljatok állítsátok vissza a villamos közlekedést és lesz élmény!
    nem is értem mit kel ezen gondolkozni!az élet adja az ötleteket + ott vannak a sínek le fektetve a Király utcába!nekem meg lenne az ötletem hol menne el a villamos és akkor lenne Pécsett élmény bőven!

  4. Kevesen laknak a belvárosban! Üresek és leromlottak a belváros és peremkerületeinek utcái! Ha a belváros értékeire érzékeny lakóközösség lakna itt minél nagyobb számban, jobban mennének az üzletek is! Jó lakáspolitika kellene a városnak, mert elhúztak az emberek kozármislenybe!

  5. Fontos előrelépésnek tartom, hogy megalakult a menedzsment, de a fenti cikkből nem sejlik, hogy ezzel valódi koncepció is megjelent volna. Érdemes volna azt is nyilvánossá tenni, ha van ilyen. Léte vagy nem léte, és léte esetén annak szakszerűsége, víziója ugyanis a menedzselés iránti bizalmat alapvetően meghatározza. A téma egyébként régóta felszínen van, csupán eddig nem intézményesült. Csak amikben magam is részt vettem valamiképp:

    http://ekf.afal.hu/kis_esti_vitak/volt_es_folytatodik?from=10&ID=3

    http://ekf.afal.hu/kis_esti_vitak/volt_es_folytatodik?from=0&ID=12

    http://pecs2030.afal.hu/interjuk?ID=11

    http://pecs2030.afal.hu/interjuk?ID=16

    És a belvárosról készült egy tanulmány is, a Pécsi Városfejlesztési Zrt megbízásából, innen letölthető:

    http://pecsivarosfejlesztes.hu/hu/tanulmany/2/varosreszi-tanulmanyok-belvaros-uranvaros

  6. Szeretném felhivni azok figyelmét akik azt hiszik hogy az Árkád márkás ezáltal drága boltjai tömve vannak, hát nem. Azokba a boltokba vannak sokan akik gagyi kinait árulnak. Egyszerü felismerni bemész és erős kőolaj szag van…Termelő üzemek és EU.s minimálbér ez a kettő a megoldás!!!

  7. “Belváros Menedzsmentet (BM) alakított a Pécs Holding”

    Ez a téma már volt!

    Ezért ismételnem kell!

    Ez csak egy hosszútávú, jól-fizető munkahely a haveroknak, tanulmányutakkal egybekötve, semmi más. Ez már évtizedekkel ezelőtt többször is megtörtént de semmi érdemi eredménye nem volt. Továbbra is:

    A MUNKAHELY TEREMTÉS MINDENT MEGOLDANA

    Ehhez sajnos sem a mostani sem a régi stáb nem értett, ezért marad megint a pótcselekvés!

  8. Személy szerin szurkolok azoknak akik megoldást keresnek a belváros üzleteinek hosszútávú gazdaságos fellendítésére mert ez mindenki számára előnyös. Egy város fel lendítéséhez elengedhetetlen a történelmi városrészének bemutatása és vonzóvá tétele. Senki nem kíváncsi a tucat bevásárló központok látványára még akkor sem ha jelenleg ott többen vannak.

  9. Csak ennyi a baj

    Van egy BMW eladáshoz értő holding vezér, akit Csizi Péter nem hagy dolgozni, mert dróton rángatja.

    Nem tudok ingyen parkolni.
    Túl drága.
    Sok a kéregető és ez riasztó.
    Nincs miért bemennem, mindent megvehetek az Árkádban.
    Unalmasak az üzletek, nincsenek jó és egyedi cuccok.
    Nincs vagy kicsi a választék.
    Korán zárnak az üzletek, rossz a nyitvatartás
    Kevés a program.
    Sivár.
    Szinte csak kocsma van, oda meg nem járok.
    Nincsen látnivaló.
    Nem kellően elegáns és exkluzív.

  10. Írták már előttem, de engem is érdekelne a kérdés: az Árkád miért van mindig fullon? Ott lehet és van miből költeni?

  11. a kedves holdigng zrt. üzletpolitikája senkinek nem előnyös,,,annyit látok, érzek, hogy tíz évvel ezelőtt még minden reggel szorgos módon készűlt a Király u. fogadni a vendégeket, az újságos bácsi is szinte mindenkit ismert, aki csak a környéken dolgozott, volt még az utcában jó butik, ahol még az alacsony bérűek is tudtak vásárolni, volt ajándék bolt,,,szóval színes, sokrétű volt,,, és most?hát, most nick udvari piaccal, egyesületekkel próbálkoznak és még meg is pályáztatják és úgy adják elő, mintha az atya-anyaúristenek lennének, mert bizony a holdingos dolgozók is csak emberek és nekik is meg kell élni vmiből.sajnálatra méltó az emberekhez való hozzáállásuk és most tényleg nagyon röviden és diplomatikusan fogalmaztam.ide munkahelyek és nem közfoglalkoztatás kell!!!és ha normális bérek lesznek és normális megélhetési árak, akkor talán,,,talán.ez a Pécs nem az a Pécs már az a Pécs.jól kommunikálják magukat, jó a pr meg minden de tudni kell a szöveg mögé nézni mert van aki nem vesz be már minden díszes maszlagot.

  12. Munkahely!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nem közmunka, emberek kihasználása. Egyesek jól élnek belőle, a támogatottak, elb..ák a pénzt, oszt b..nak mhelyet teremteni. A többi jön magától. Igaz a munkahelyteremtés nem feladatuk egyeseknek, az ígérgetése azonban jól jön nekik választásokkor, akkor úgy nyomják az igét, mintha feladatuk lenne. Jó lenne az ígérgetéseket a munkaköri leírásokba bevenni.

  13. Nem ertek egyet tobb elottem szoloval! Az Arkad tomve van minden nap bevasarloszatyrokat cipelo emberekkel!!!! A kevezok ed kajaldak tele vannak emberrel. Akkor ok a gazadok? Szerintem nem, csak ott konnyen kolthetik a penzuket. Ennyi. Ez hianyzik a belvarosbol. Kinalat!

  14. Szerintem lobbi csoportot kéne létrehozni hogy termelő üzemek jöjjenek a városba. A gittegyletek feleslegesek. Az Árkád elhibázott volt ennyi bolttal, de a legnagyobb ellensége a belvárosnak a SZEGÉNYSÉG!!

  15. Munkahely teremtés. Sajnos dióhéjban ennyi hiányzik itt, de az nagyon. Ettől válik élhetetlenné a város. Az hogy hol költsék el az emberek a pénzüket kreativitás és szervezés kérdése.

  16. nem lehet szavazni. ez így mind együtt. én nem értek egyet azzal., hogy az Árkád elvonja az embereket. Annak is megvan a célközönsége és a belvárosnak is. Látnivalók, érdekességek, kellenek, ami másutt nincs, ami egyedi, és ami pénzt is hoz az üzemeltetőjének. nem infopontok, meg tanácsadó irodák, azok csak a pénzt viszik. És rendet kell tenni. A Barbakántól a Búza térig nem lehet leülni egy szabad padra, mert mindenütt hajléktalanok kéregetnek.
    Ötletek? sorolom: köztéri szobrok, életképek a Király utcába (lásd Kaposvár), Pici fenntartható boltocskák nem óriási alapterületek. És ott kézművesek, akik egyedit is alkotnak ha pici az üzlet a művész maga is el tudja tartani. utcai produkciók (zene, cirkusz, tánc) engedélyezése.Állandó járat a Király utcán ( tricikli, golfkocsi) Több nyelvű feliratok, Retro felelevenítése-nagy a piaca, van belőle, retrósitsuk a belvárost…stb van még ötlet, csak szóljanak: gproject1967@gmail.com
    Én drukkolok!

  17. vérfrissítés kéne a városnak…fiatalok és ötletek,kreativitás…de hogy alkossanak véleményt, ha elvégzik Pécsett az egyetemet és futnak pestre vagy külföldre? akik meg maradnak…pénznyelő vezetők és vezetni vágyók=belváros menedzsment (pfffffff) …. rakjuk tele a belvárost boltokkal, erre hogy fog szerintük az árkád reagálni?? még lejjebb viszi az árait azalatt az 1-2 hónap alatt míg ezek a “belvárosi” üzletek tönkremennek! csak hajrá belváros menedzsment…..gondolkodni kéne….

  18. “Egy ùjabb, felesleges, céltalan semmi!” hiába gondolkodom már egy ideje ennél jobb megfogalmazáson, hát nem sikerült…tökéletesen kifejezi a gondolatomat, de szerintem még sok mindenkiét… a város haldoklik…ilyen semmitmondó célokkal nem fogunk előrébb jutni…

  19. Nem vendéglátó egységekkel kell telerakni a belvárost, van bőven belőlük elég. Szinte egymás f……e érnek, meg régen rossz, ha ez az indulási alap ! Az embereknek érdekességekre, látványosságokra van szükségük, és a túristákat pihenni vágyó hozzánk érkezőket még megsem említettem. Hosszú a lista lehet válogatni bőven a lehetőségekből ! Kreativitásra lenne elsősorban szüksége a városunknak.

  20. Hát csak ne rakjanak boltokat mikor már most sincsen pénzünk !!!!!Inkább ujjítsák fel szociális lakásnak hogy ne keljen alberletbe mennünk !!!!!!!! Fel hábórittó !!!!!!!!!

  21. Parkolás, kéregetők. Ugyan a programok, látnivalók hiányát kevesen említették, nem szabadna elmenni mellette.

Comments are closed.