12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálMégsem dőlnek össze a házak

Mégsem dőlnek össze a házak

Pécsen több tucatnyi jugoszláv IMS-technológiával épült ház áll, ezek legnagyobb részét már korábban statikailag megerősítették. Kilenc ingatlanhoz azonban eddig nem nyúltak hozzá.  

Nem kis riadalmat okozott, hogy néhány éve veszélyesnek tituláltak néhány pécsi iskolát, olyanokat, amelyek a Magasházhoz hasonló technológiával épültek.

– Pécsen összesen húsz darab IMS-szerkezettel épült ház van az önkormányzat tulajdonában. Nagy részüket 1991 óta rendbe hozta, statikailag megerősítette Pécs, míg a maradékkal kapcsolatban fontossági sorrendet állítottunk fel. A legrosszabb állapotú Illyés Gyula iskolát már megerősítettük, most van soron a Testvérvárosok terei, az Árpád Fejedelemről elnevezett suli megújítása pedig tervben van – mondta lapunknak Nagy Csaba alpolgármester.

A város ezekre az iskolákra összesen mintegy másfél milliárd forintot költ majd, de a mai állás szerint úgy fest, tisztán szerkezeti gondok miatt a többi intézménynél nem lesz szükség ilyen beavatkozásokra.

Felújítási alap: a rozsdásodó tartókábelek miatt kell felújítani
Felújítási alap: három sulihoz hozzá kell(ett) nyúlni, a többi épületnél nincs ilyen komoly gond

– A biztonság kedvéért mindegyik IMS-épületünket folyamatos ellenőrzés alá vonjuk, hiszen a technológia magyar felhasználásával voltak gondok. Öt éve folyik ilyen szakértői munka, de a tapasztalatok szerint nem történtek károsodások az épületeken. Ezzel együtt pályázati pénzből, saját forrásból a következő években sort kerítünk a felújításokra. De hangsúlyozom: az épületek szerkezete nem indokol statikai megerősítést – mondta Nagy.

Mindezt erősítette meg lapunknak Áspán László, az IMS-épületeket felmérő Térhatás Kft. vezetője.

– Háromhavonta járjuk körbe ezeket az ingatlanokat – az ANK két iskoláját, a Szivárvány Gyermekházat, az Árpád-sulit és két kertvárosi óvodát -, de öt év alatt semmilyen mozgást nem tapasztaltunk. A falban, az illesztéseknél olyan mérőműszereink vannak, amelyek századmilliméteres mozgást is mutatnának, de semmi – magyarázta lapunknak Áspán.

Az Illyés az előző tanévre újult meg kívül-belül; idén a TVT jön...
Az Illyés az előző tanévre újult meg kívül-belül; idén a TVT jön…

A szakértő hozzátette: mindeddig csak olyan hibákat találtak – például beázás -, amelyek nem az IMS-technológiára vezethetőek vissza.

Nagy Csaba azt mondta lapunknak, a városnak megér évi néhány százezer forintot, hogy az épületekben dolgozók, a szülők nyugodtak maradjanak. Ha pedig nincs is szükség az épületek megerősítésére, időszakos felújításukra kerítenek majd pénzt időről időre – ígérte.

Előző cikk
Következő cikk
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő