Tiltakoznak a menekülttábor ellen

Tiltakozásba kezdett a Pécs melletti Martonfán lakók egy része szombat kora délután, ugyanis állításuk szerint reggel, a hírekből értesültek arról, hogy a kormány rendeletben hozott döntést ideiglenes befogadó állomás létesítéséről. A hír hallatán mintegy 30-40 fő csendes demonstrációba kezdett, illetve nyílt levelet fogalmaztak Orbán Viktornak, melyben részletesen kifejtik, miért nem akarják a tábort. 

Csémi Gabriella közmunkás, Martonfa alpolgármestere tollából származik az az egy oldalas levél, melyet szerkesztőségünk is megkapott. Gabriella – a település néhány lakójának nevében – egyebek mellett azt kifogásolja, hogy őket senki nem kérdezte meg a menekülttábor létesítéséről, illetve annak helyszínéről.

Martonfa, menekülttábor
Ez az a bizonyos 66 hektáros terület

A helyiek fő kifogása azonban az, hogy a kormány által kijelölt területet régóta szeretnék hasznosítani.

” Önkormányzatunk 10 éve kéri, hogy azt a 66 hektáros területet mezőgazdasági célra hasznosíthassuk. 2014-ben a Szociális Szövetkezetünk üzleti tervében levezettük, hogy a helyi munkanélküliség hatékony ellenszere programunk. Az önellátás útjára léptünk, mert meggyőződésünk, hogy egyedüli kitörési pontunk a helyi élelmiszer termelése mind a munkanélküliség leküzdésében, mind a lakosság egészségmegőrzésének” – áll a szövegben.

Az írásban olvasható sorok szerint Martonfa alpolgármesterének meggyőződése továbbá, hogy a kormány lépése politikai bosszúállás.

Martonfa, menekülttábor

A kora délutáni órákban ezért 30-40 fő gyűlt össze, és csendes demonstrációba kezdtek a településen. A társasághoz később a falu polgármester is csatlakozott, aki hétfőn konzultációba kezd a környék polgármestereivel az ideiglenes befogadó állomás tervéről.

Hirdetés