12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolut FérfiBarkácsNem panaszkodnak, inkább maguk csinálják!

Nem panaszkodnak, inkább maguk csinálják!

A kertvárosi Mi Játszóterünk Mozgalom önkéntesei, anyukák, apukák, nagymamák és gyerekek hosszú évek óta tartják karban a városrész játszótereit. Lelkesedésük példaértékű.

A napokban egy kertvárosi civilekből álló közösség, a Mi Játszóterünk Mozgalom tagjai lefestették a Kodolányi János utcai dühöngő kerítését. A munkához a festéket többek között Csizi Péter országgyűlési képviselő és a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. segítségével szerezték be. A pécsi Mosolymanó Egyesület önkéntesekből álló mozgalma azonban már 8 éve dolgozik azért, hogy a város játszóterei szebbek, tisztábbak és biztonságosabbak legyenek.

Vörösné Deák Andrea, az egyesület vezetője lapunknak elmondta, hogy a 2009-ben alakult Mi Játszóterünk Mozgalom egy „játszótéri közösségként” kezdte, melyet pécsi szülők, nagyszülők alkottak, akik először a Maléter Pál utca egyik játszóterét tették rendbe önszántukból, összefogva azért, hogy gyermekeik és unokáik barátságosabb, otthonosabb és szebb környezetben lehessenek.

Az önkéntesek festették ki a Kodolányi utcai dühöngőt (forrás: Mi Játszóterünk Mozgalom Facebook)

– Jelenleg 14 állandó tagja van az egyesületnek, de a tagság nyitott, bármikor csatlakozhat hozzánk, vagy valamelyik akciónkhoz bárki. Az önkéntesek mindig segítik a munkánkat, olyan ötleteket és kapcsolatokat hoznak, melyeknek köszönhetően könnyebben valósulhat meg egy-egy játszótér kicsinosítása. Jó kapcsolatunk van a pécsi középiskolákkal is, a diákok pedig több esetben segítettek már nekünk – mondta Vörösné Deák Andrea.

Lelkesek és motiváltak (forrás: Mi Játszóterünk Mozgalom Facebook)

A mozgalom többnyire kisebb pályázatok útján szerzi be a festékre, seprűkre, ecsetekre és minden játszótér-karbantartáshoz szükséghez eszközre fordítandó pénzt, de munkájukat számos esetben támogatják pécsi önkormányzati képviselők is.

A Mi Játszóterünk Mozgalom tagjait a lelkesedés, a tenni akarás motiválja. A helyi – jelen esetben kertvárosi – közösségek egy emberként vesznek részt a játszóterek megszépítésében, mivel számukra fontos, hogy élhetőbb környezetben játszhassanak gyermekeik.

A Szilárd Leó park játszóterét is megszépítették (forrás: Mi Játszóterünk Mozgalom Facebook)

– Ha az embereket bevonjuk, ha programot szervezünk a játszóterek megszépítéséből, sokkal lelkesebben vesznek részt a munkában. Van, aki dolgozik, van, aki pogácsát hoz azoknak, akik dolgoznak – fogalmazott Vörösné Deák Andrea, aki kérdésünkre elmondta, hogy a mozgalom „közösségi tervezés” során választja ki a felújítandó játszótereket, ami azt jelenti, hogy ha például egy lakóközösség tagjai jelzik feléjük, hogy kedvenc játszóterük padjai megérettek már egy festésre, akkor ők intézkednek az ügyben. Egyeztetnek a Biokommal, majd lakossági fórumot tartanak az épp adott támogatókkal és a lakóközösséggel a jövőbeni teendőkről és beszerzik a munkához szükséges összeget, valamint eszközöket.

Ha hívják őket, segítenek (forrás: Mi Játszóterünk Mozgalom Facebook)

Az évek óta ebben a formában működő mozgalom így csinosította ki Kertváros és Uránváros megannyi játszóterét. Jelenleg éppen a Kamilla utcában, a Szilárd Leó parkban, a Littke utcában, az Aidinger utcában és a Maléter Pál utcában zajlanak kisebb-nagyobb karbantartási munka, melyeket önkénteseik végeznek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő