Nem tüntetett a legnagyobb pedagógus szervezet

Mintegy nyolcvanan, részben pedagógusok, részben különböző szakszervezetek, más tüntetésekről ismert szervezetek képviselői demonstráltak a Jókai téren szombaton az új közoktatási rendszer miatt.  A legtöbb tanárt tömörítő Pedagógusok Szakszervezete viszont nem ment el a tüntetésre. 

Több városban (Pécs mellett Sopronban, Budapesten és Szegeden) is tüntetéseket tartott szombaton a Hívatlanul Hálózat, amelynek tagjai “Őszi nagytakarítás az oktatásban” nevű demonstrációkra hívták az érdeklődőket. Pár napja arra kérték a pécsieket, hogy minél többen csatlakozzanak az akciójukhoz, végül a reméltnél sokkal kevesebben, nagyjából nyolcvanan jelentek meg.

2Tüntetés, Hivatlanok 044

Mintegy húsz-harminc tüntetőn volt “Építsd a jövőt, költs az oktatásra most” vagy a “Pedagógusok nélkülözhetetlenek” feliratú láthatósági mellény. A kifeszített molinók között olvashattuk, hogy “Klik fiam, ülj le, egyes” vagy azt, hogy “4 óráig tanít, este 10-ig javít”, illetve a “Hívatlanok” felirat is szerepelt.

Tüntetés, Hivatlanok 057– Ez az első ilyen megmozdulás, ezért is lettünk kevesen. Az itt lévők egy része pedagógus lehet, de csatlakoztak hozzánk más szakszervezetek, magánemberek is – mondta lapunknak az egyébként a Facebookról indul Hívatlanok nevű csoport pécsi képviselője, Dettre Imola. Szerinte első céljuk a megmozdulással, hogy többen csatlakozzanak később hozzájuk. Mint mondta nem értenek egyet az új köznevelési rendszerrel; azért emelik fel szavukat az utcán, hogy így nagyobb figyelmet kapjanak – tette hozzá.

A tüntetők között volt több régi, más demonstrációkról megismert arc is, így például Peták Péter, az Istenkúti Közösségért Egyesület elnöke, a Tüke Busznál működő Független Demokratikus Szakszervezet elnöke, Hofekker Ferenc, a szociális területen dolgozók szakszervezetének képviselői, de még az LMP-s önkormányzati képviselő, Kóbor József is megjelent.

Előbbiek – ahogy azt többük mondta lapunknak – szolidaritásból jöttek el, mert egyetértenek a Hívatlanokkal, s – bár nem tanárok – “át tudják érezni helyzetüket”.

Tüntetés, Hivatlanok 060

Az akcióhoz elvileg csatlakozott a Hallgatói Hálózat, a Középiskolások Hálózata, a Szülői Hálózat, az Európai Szülők Egyesülete, a Hálózat a Tanszabadságért, Oktatói Hálózat, Magyartanárok Egyesülete,Történelem Tanárok Egylete, Humán Platform és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is. Ez utóbbi pécsi ügyvivője el is jött, sőt, maga is aktívan segített a szervezésben.

Nagy Erzsébet szerint hiábavalóak voltak az eddigi tárgyalások
Nagy Erzsébet nem hisz már a tárgyalásban, a tüntetésekben viszont igen!

– A teljes oktatási átalakítás ellen vagyunk, szinte kivétel nélkül minden elemét elutasítjuk. Túl sokat kell dolgozni a tanároknak, nem honorálják a túlórákat úgy, mint régen. Emellett nem értünk egyet az iskolák állami kézbe adásával, a központosított tananyaggal, a 16 éves korig tartó tankötelezettséggel – sorolta a problémáit Nagy Erzsébet.

Tüntetés, Hivatlanok 048

Azt mondta, azért csatlakoztak a Hívatlanokhoz, mert eddig hiába tárgyalt a PDSZ az állami vezetőkkel, annak nem volt foganatja.

– Abban bízunk, hogy így, tüntetésekkel jobban felfigyelnek ránk – mondta.

Tüntetés, Hivatlanok 038

A legnagyobb hazai érdekképviselet, a Pedagógusok Szakszervezete viszont nem vett részt a tüntetésen, noha kétszer annyi tagjuk van, mint a PDSZ-nek. Fekete Máriát, a szervezet területi titkárát kerestük szombaton, de nem értük el. A Pécsi Újságnak azonban a napokban azt nyilatkozta, úgy látják, lassan lenyugodnak a kedélyek a pedagógusok között, s már érzékelhető, hogy a nehézségek apránként megoldódnak.

Tüntetés, Hivatlanok 041

Kerestük a KLIK pécsi vezetőjét is. Páva Péter azt mondta, nem is hallott arról, hogy tüntetés lesz országszerte, illetve Pécsett.

– Nyitottak vagyunk minden kérdésben, a PSZ-el találkozunk is, várjuk az észrevételeiket és a javaslataikat – nyilatkozta lapunknak.

Hirdetés

15 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ha havi netto 40 ezret kaptak volna 32 órás munkáért, akkor eszükbe sem jutott volna demonstrálni.

  2. Bajnai kell, ha ő lenne, jutna pénz mindenre, mert jó kapcsolatai vannak külföldi cégekkel és bankokkal.

  3. Nem vagyok pedagógus, de tudni kell: Ők a Nemzet napszámosai. Diplomával alig keresnek kb.400 eurot. Az is sajnálatos hogy mások is alig keresnek, pedig azt igérték a csatlakozáskor 70% a lesz a jövedelem az uniós átlagnak. Ez csak a képviselőknél lett elérve.

  4. A Nagy Erzsit csak dicséret illeti, nem bírálat, és semmiképpen sem lesajnálós Bözsézés. Ha minden pedagógus így állna a dolgokhoz, nem ennyi embert jelentettek volna be, és nem is ennyien lettek volna.
    Sajnálom, ha valakinek 14 órai kemény munkával kell nehéz körülmények között felnevelni a gyerekét.
    De. Én is pedagógus vagyok, és elmondani sem merem, hogy mennyit kell dolgoznom.
    Messze nem 32 órát! Eddig kaptam túlórát, sőt mi még ebédet is ingyen kaptunk. Ehhez képest most megszakadunk a munkában, és a különbség a fizetésen nem igen mérhető.
    Rengeteg a papír munka, a gyerekekhez már alig marad türelmünk. Én már ebből kifelé megyek. /Remélem/ De az unokáimat is sajnálom, akiknek ilyen iskolába kell járni.

  5. A Nagy Erzsit csak dicséret illeti, nem bírálat, és semmiképpen sem lesajnálós Bözsézés. Ha minden pedagógus így állna a dolgokhoz, nem ennyi embert jelentettek volna be, és nem is ennyien lettek volna.
    Sajnálom, ha valakinek 14 órai kemény munkával kell nehéz körülmények között felnevelni a gyerekét.
    De. Én is pedagógus vagyok, és elmondani sem merem, hogy mennyit kell dolgoznom.
    Messze nem 32 órát! Eddig kaptam túlórát, sőt mi még ebédet is ingyen kaptunk. Ehhez képest most megszakadunk a munkában, és a különbség a fizetésen nem igen mérhető.
    Rengeteg a papír munka, a gyerekekhez már alig marad türelmünk. Én már ebből kifelé megyek. /Remélem/ De az unokáimat is sajnálom, akiknek ilyen iskolába kell járni.

  6. Én gyp.asszisztensként ha lehetek a Pedagógusok Szakszervezetének a taga ahhoz nincs jogom, hogy az érdekeimet képviseljék? Csak a havi tagdíjamra van szükség? Undorító !!! Lépjen ki mindenki aki nem pedagógus leszarnak minket látjátok csak a pénzünk kell!

  7. Én szándékosan nem mentem el pedig hányni tudnék az új köznevelési törvénytől. Sajnos tagja vagyok a Pedagógusok Szakszervezetének annak a szervezetnek a tagja, aki nem áll ki mellettünk. A pedagógus béremelêsről zeng a média de rólunk nevelő- oktató munkát közvetlenül segítőkről elfeledkeztek. Látom pedagógus kollegáim elégedett mosolyát mi napi 8 órában havi 80 ezerért dolgozunk hol itt az igazság? Utálom ezt az egészet és mélysêgesen elszomorít, hogy egy pedagógus kollega se emel szót értünk egy fórumon se. A PSZ-be havi tagdíjakat fizetünk de minek is? Érdekel is valakit ez a nagy szakadék ami óvodapedagógus és dajka közt van? Tanár és asszisztense között van? Szörnyű ez a közöny el lehet rajt gondolkodni!

  8. Bözsi! Aki nem volt ott az ne kritizáljon.Az ilyenek miatt voltunk kevesen mint te!!!!Üdv!!!

  9. Én meg vagyok elégedve a pécsi iskolákkal. A tanárokat meg nem tudom sajnálni, hogy csak kb 40 ezer nettó fizetésemelést kaptak heti 32 (!!!) óra után. Én napi 14-16 órát dolgozom, a feleségem szintén. És arányosan közel sem keresünk ilyen jól mint a nagyon mélyen tisztelt pedagógusok.

  10. Bocs, de kb. 150-en voltunk, a demonstráció 100-150 főre lett bejelentve a rendőrségen, és attól, hogy a médiát megették, hogy benneteket lefoglaltak, még fontos dolgok történtek. Ne feledjétek, kedves újságírók, a ti gyerekeitek és unokáitok is iskolába járnak. Nem csúszómászó, benyaló, kézivezérléssel működtethető generációt szeretnénk nevelni. Vagy Te, kedves újságíró barátocskám, majd nyilván egy külföldi jó iskolába fogod beíratni a gyereked.

  11. Páva Péter nem is hallott arról, hogy tüntetés lesz országszerte, illetve Pécsett???????
    Valaki reggelente közölje vele a híreket!

  12. Bözse, Bözse! Már egy tökös tüntit sem bírsz összehozni? Szánalmas amit ma produkáltatok. Műbalhé az egész. Ráadásul gyerekeket tolni magatok elé, ez felháboritó!

  13. 12 szervezet összesen ennyi tiltakozót volt képes összegyűjteni???? 80 embert egy 165 ezres nagyvárosból???? Pécsen mindenki agyhalott Orbánista vagy mi van????? Vissza kell kapnunk a szabadságunkat, vissza kell kapnunk Bajnait!

Comments are closed.