Családi paradicsommá válik Tüskésrét!

Töretlen a tüskésréti szabadidőpark népszerűsége, és hamarosan még inkább az lehet: egy újabb bővítési ütem már folyamatban van, sőt egy következő is körvonalazódik, amely révén a családok igazi paradicsomává válhat az egykor elhanyagolt terület.

Nagyjából három évvel ezelőtt nem sokan merészkedtek a Tüskésrét közelébe, hiszen sem a tó, sem a környéke nem volt csalogató, vázolta lapunk kérdésére Csizi Péter, Kertváros országgyűlési képviselője. Az elmúlt időszakban azonban olyan fejlesztések történtek, mely által a pécsiek egyik kedvelt kiránduló és sportolási helyévé vált Tüskésrét: magántőke, pályázat és önkormányzati együttműködés révén először megtisztították a területet az “őserdőtől”, majd rendezték a tavat, ahol fizetős wakeboard-pálya épült, valamint a tó körül rekortán futópálya, játszótér és felnőtt fitneszpark létesült – ezeket ingyen lehet használni, és a jelek szerint igencsak népszerűek.

Sokan sportolnak, erősítenek most is

A bővítések azonban nem álltak le: a közelmúltban számoltunk be róla, hogy immár a kutyásokra is gondoltak, az önkormányzat futtatót alakított ki.

A következő ütemre is megvannak már az építési engedélyek és a 155 milliós forrás is, jelenleg a kivitelezési közbeszerzési eljárás folyik. A tervek szerint jövő nyárra új játszótér és sportpálya is épül. A beruházás során egy műfüves focipályát is kialakítanak, 1,1 méter magas palánkkal, labdafogó hálóval, kézilabdakapukkal. Bizonyára sokaknak jó hír, hogy a futópálya mellett új nyújtó- és erősítőeszközöket is telepítenek. Mivel egyre többen sportolnak ott, kialakítanak egy nyilvános WC-t is: az épületben egy közös előtérből nyíló férfi, női és akadálymentesített illemhelyblokk és egy szolgálati helyiség lesz. Csizi Péter hangsúlyozta, ezek olyan fejlesztések, amelyet azok kértek, igényeltek, akik használják Tüskésrétet – szerencsére egyre nagyobb számba. Emellett, ahogy az ismert, a közelben egy haditechnikai park is növelheti a térség turisztikai vonzerejét.

A wakeboard-pálya után új fejlesztések jönnek

És még itt sincs vége a fejlesztéseknek, hiszen a pécsi közgyűlés a nyári szünet előtti utolsó ülésén egy újabb pályázat benyújtásáról döntött, ennek révén további mintegy 380 millió juthat a területre. A harmadik ütemben egy ökoparkot létesítenek Tüskésréten, amely számos új elemmel gazdagítja az amúgy sem szegényes kínálatot. A tervek szerint a gyermekek számára egy játszóház és kalandpark épülhet, valamint kialakítanak egy szabadtéri színpadot is, így már akár rendezvények megtartására is alkalmassá válik a térség.

A zöldfelület megőrzésére és bővítésére is jut pénz, a programban a beteg fák ápolás és esetleges eltávolítása, új növények ültetésére is lesz forrás. Egy különlegesség is lesz: az úgynevezett Tudásligetben a PTE jubileumára emlékezve 650 fát ültetnek el. A környék megközelíthetősége miatt út és parkoló is épülhet, de nemcsak az autósokra gondoltak: egy olyan gyalogút is létrejön, amelyen az egész tavat körbe lehet járni.

A futók is kedvelik a pályát

Csizi Péter képviselő azt mondta, mivel rendezték a tulajdonviszonyokat, így egy hatalmas, mintegy 200 hektáros, önkormányzati terület fejleszthető. A mostani beruházássokkal az is a cél, hogy Pécs egy új szórakoztató részt kapjon, mely közel van mind Kertvároshoz, mind a belvároshoz, és szép környezetben, zöldben lehet majd rendezvényeket tartani. Az sem kizárt, hogy a későbbiekben a városi gyereknapot is itt lehet majd megrendezni, amelyen 12-15 ezer ember szokott részt venni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés