“Ilyen létesítményből nincs még egy az országban”

Ünnepélyes keretek között tették le szerdán a Nemzeti Kosárlabda Akadémia alapkövét Pécsett. Az építkezés már folyik, a gyermekek jövőre birtokba is vehetik az országosan is egyedülálló létesítményt.

Szerdán tették le a Pécsett épülő Nemzeti Kosárlabda Akadémia alapkövét, a pécsi létesítmény a kosárlabda-utánpótlás országos központja lesz. Az eseményen a meghívott vendégeken kívül a Rátgéber Akadémia fiatal sportolói is részt vettek.

– Ünnepelni jöttünk egy ügyet, az egész város, de az egész kosárlabdasport számára ünnep a mai nap – fogalmazott Páva Zsolt polgármester. A városvezető hangsúlyozta, Rátgéber László mesteredző álmodta meg ezt a létesítményt, az ő szakmai elhivatottsága vezetett oda, hogy most eljutott a beruházás a megvalósításig. Páva Zsolt közölte, hosszas előkészületek után, nem minden zökkenő nélkül értek el idáig, de már épül a létesítmény, s bízik benne, hogy pár év múlva olyan fiatal kosarasok kerülnek ki az akadémiáról, akik a kosárlabdának szentelik az életüket.

rátgéber akadémia, hl07
A Rátgéber Akadémia sportolói is részt vettek az eseményen

– Gyerekek! Ez nektek készül! – mutatta meg az építkezési területet a kosárakadémia ifjú sportolóinak Rátgéber László mesteredző beszéde elején, majd azt hangsúlyozta, számára az álmok beteljesülése a mai nap. Mint mondta, régóta foglalkoztatta, hogy Amerikában sok helyen működnek kosárakadémiák, mi volna, ha Magyarországon is létrejöhetne egy ilyen utánpótláscentrum. Az pedig, hogy ez éppen Pécsett valósul meg, igazi álom számára. A mesteredző külön köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek, a kormánynak, “aki nem csak szavakban támogatja a magyar sportot”, a kosárlabda-szövetségnek, Pécs városának is.

rátgéber akadémia, hl03
Letették az alapkövet!

Takács Mihály, a Miniszterelnöki Kabinetiroda politikai tanácsadója Orbán Viktor köszöntőjét közvetítette a résztvevőknek, hiszen, mint fogalmazott, a kormányfőnek ma Brüsszelben volt fontos teendője.

– A létesítmény három 30×16 méteres pályával, 400 fős lelátóval rendelkezik majd, amely további 1500 ember befogadására bővíthető, a beruházás összértéke több mint 2,5 milliárd forint – vázolta a beruházás részleteit Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára. Boros Anita azt is elmondta, előadótermekkel, kiszolgáló egységekkel felszerelt kollégium is épül a létesítményben, de a későbbiekben egy egészségügyi rehabilitációs központot is terveznek építeni. Mint fogalmazott, egész Magyarország kosárlabda-utánpótlását szolgálja majd a létesítmény.

rátgéber akadémia, hl01
Az ünnepség fontos pillanata

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke azt hangsúlyozta, ez a beruházás nem társasági adófelajánlásból, hanem közvetlen kormányzati támogatásból készül. Mint mondta, az elmúlt években több kosárcsarnok épült és újult meg az országban, de “ilyen létesítmény nincs még egy az országban.”

Az eseményen végül ünnepélyesen lerakták az akadémia alapkövét, miközben a Rátgéber Akadémia junior és kadett kosarasai sorfalban állva, labdákat dobálva tették stílszerűvé az alkalmat. A Nemzeti Kosárlabda Akadémiát a tervek szerint jövőre vehetik birtokba a fiatal sportolók.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés