Pécsi kutatók csúcsgépét viszik a szuperlézerhez!

Hétfőn mutattak be a PTE-n egy mintegy 400 millió forint értékű műszert, mégsem láthatjuk már sokáig Pécsett. A fizikai berendezést a Szentágothai Kutatóközpontban fejlesztették ki, és hamarosan Szegedre szállítják, ahol az ELI, az európai csúcsberuházással épülő szuperlézerközpont része lesz.

Nem mindennapi berendezést mutattak be hétfőn Pécsett, az egyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában: mint dr. Hebling János egyetemi tanár elmondta, a mintegy 400 millió forint értékű terahertzes műszer alapvetően az anyagvizsgálatokra alkalmas, egy különleges lézerből és különböző optikákból áll. Egyes részeit be kellett szerezni, de többet Pécsett fejlesztettek ki, és az egész berendezést a PTE kutatói állították össze.

Hétfőn mutatták be az értékes műszert

Hogy ez mennyire nem egyszerű feladat, jól mutatja, hogy a műszer bizonyos részeinek -180 fokos hőmérsékletet kell elviselniük, és mikronnyi pontossággal kell beszabályozni. A 400 millió forintos berendezést hamarosan Szegedre, az európai szuperlézerközpontba (ELI) szállítják, a Pécsi Tudományegyetem ugyanis egy mintegy 860 millió forintos kutatás-fejlesztési programot nyert el, ez annak része.

S hogy ez mennyire jelentős, jól mutatják dr. Almási Gábor egyetemi docens szavai, aki elmondta: az ELI fejlesztésében egyetlen magyar tudományos-szakmai beszállító van, ez a Pécsi Tudományegyetem, a hatalmas technikai fejlesztés minden más eleme külföldről érkezik.

Pécsett született meg ez a fejlesztés, ami 400 millió forintot ér

Mint megtudtuk, a berendezés Szegedre szállítása sem lesz egyszerű (jelenleg is állandó hőmérsékletet kell tartani a gépnek, sőt még a pormentesítésre is ügyelni kell, ezért a mostani sajtóbemutató résztvevői is cipővédőt kaptak), ott pedig újra beszabályozzák. Mint kiderült, a speciális műszerre az ELI-nél is pécsi szakember felügyel majd, hiszen a folyamatos működés biztosítását is vállalták.

Pénzt és hírnevet hoz
Már a Szentágothai János Kutatóközpont kialakításának felvetésekor is hangsúlyozták a szakemberek, a fontos elméleti kutatások mellett olyan tevékenységek is folynak majd itt, amelyek úgymond a “piacon is eladhatóak” – erre példa a mostani fizikai berendezés kialakítása is, amely nemcsak erkölcsi, tudományos elismerést hoz a Pécsi Tudományegyetemnek, de komoly összegeket is. Dr. Bódis József rektor lapunknak hangsúlyozta, a fizikus kutatói csoport létrehozásában már “kódolva volt”, hogy ilyen nagy jelentőségű munkát is el tudnak végezni, hiszen világszínvonalú a tudásuk. Mint a rektor kiemelte, fontos, hogy ezt tovább tudják folytatni, újabb és újabb megbízásokkal, programokkal léphessenek előre.

Hirdetés