Új klinika, új orvosi kar épül Pécsett

A Pécsi Tudományegyetem és a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezetése pénteken aláírta azt a szerződést, melynek értelmében a cég megkezdheti a pécsi orvoskar új épületének tervezését, majd felépítését a Szigeti úton. A beruházás mintegy 10,5 milliárd forintba kerül, de a szerződés opciós tételként tartalmazza a meglévő elméleti tömb részleges felújítását is. A forrást az egyetem a Modern Városok Programból biztosítja. Ráadásul egy másik központi forrásból új klinika is épül, a fogászat kap új központot.

Pénteken délelőtt a PTE Általános Orvostudományi Karán ünnepélyes keretek között írta alá Bódis József, a PTE rektora, Jenei Zoltán, az egyetem kancellárja, míg a ZÁÉV Építőipari Zrt. részéről Dormán József vállalkozási igazgató és Bőhm Tibor projekt főmérnök azt a szerződést, mely által elindulhat a pécsi egyetem gigaberuházása. A kontraktus értelmében mintegy 10,5 milliárd forintból tervezi és építi meg a cég az orvoskar vadonatúj épületét. Emellett – opciós tételként – 2,8 milliárd forintból újítaná fel a meglévő elméleti tömböt, annak külső homlokzatát és előadóit az egyetem, amennyiben az új épület tervezése és kivitelezése kapcsán nem merül fel előre nem látható, váratlan többletköltség.

Pénteken írták alá az óriásberuházás szerződését

– Bár ez egy hétköznap, biztos vagyok benne, hogy piros betűs ünnepként vonul be az orvoskar történetébe – hangsúlyozta Bódis József, az egyetem rektora. – Úgy vélem, ez a fejlesztés az eddigi eredmények elismerését és az eljövendő eredmények elvárását jelenti.

Ahogy arról már beszámoltunk, a Pécsi Tudományegyetemen több mint négyezer külföldi hallgató tanul, akik közül minden második jár az orvoskarra.

Hatalmas új épülettömb jön létre

– Az egyetemfejlesztés jóval több, mint beruházások sora: az építkezés alapvetően eszköz, hogy az egyetem megmutathassa, miként őrzi tradícióit, és mennyire fogékony az újra – emelte ki Jenei Zoltán, a PTE kancellárja.

Csizi Péter, Pécs országgyűlési képviselője a PTE-n tanuló külföldi diákok számának megduplázásával kapcsolatos programot máris sikeresnek nevezte, tekintettel arra, hogy már most érzékelhető annak gazdaságélénkítő hatása.

– Gombamód szaporodnak Pécsett az apartmanházak, sorra nyílnak az új üzletek, kávézók, és jelennek meg a külföldi diákokat kiszolgáló szolgáltatások. A program már most befektetési reményt keltett, és az, hogy elindulhat a kivitelezés, a remény beteljesülését eredményezi – hangsúlyozta Csizi Péter országgyűlési képviselő.

Lebontják a kerítéseket, a park nyitott lesz a város felé is

Mint ismeretes, Magyarország kormánya a Modern Városok Program részeként 24,8 milliárd forinttal támogatja a Pécsi Tudományegyetemet, melynek célja az intézmény versenyképességének erősítése, a külföldi hallgatói létszám növelése, és az ehhez szükséges infrastrukturális feltételek biztosítása.

Több mint 11 ezer négyzetméter, új műszerek és eszközök

A Szigeti úti főépület a beruházás során egy 11.223 négyzetméteres új tömbbel bővül, négy intézet költözik majd ide a régi elméleti épületből. Nemcsak az épület lesz azonban új, hanem a legkorszerűbb terápiás és diagnosztikai eszközöket szerzi be az egyetem. Emellett természetesen az új épület révén bővülnek az oktatási és tanulási terek is. Az ötszintes új épület kapcsolódik a meglevő elméleti tömbhöz, a földszinten és az első emeleten az oktatási terek, míg feljebb a kutatólaborok kapnak helyet.

Nyitott park, okospaddal és sétányokkal

Dormán József, a ZÁÉV Zrt. vállalkozási igazgatója elmondta, a tervek szerint már jövő héten felvonulnak az építési területre, és elkezdik az előkészületi munkákat. Ezzel párhuzamosan zajlik a tervezés a szerződés szerint, várhatóan fél év múlva fordul látványos szakaszba a beruházás. A munka ideje 30 hónap, azaz 2020-ban adják át az új létesítményt. Ez azonban nem csak egy új épülettömböt jelent, ugyanis 20 ezer négyzetméteren újítják meg a parkot, a sétányokat, amelyeket kinyitnak a város felé – eltűnnek  a kerítések is. A parkba okospadot is elhelyeznek.

Új fogászati klinika épül

Jenei Zoltán kancellár elmondta, a Modern Városok Program keretében jutott forrás arra, hogy a Szigeti úttól délre fekvő telek is egyetemi célokat szolgálhasson. Egy másik központi program keretében pedig 2 milliárd forintból itt egy új fogászati klinika épül 2700 négyzetméteren – a jelenlegi belvárosi épületre nagyon sok a jogos panasz. Ráadásul további félmilliárd forintból komoly eszközbeszerzést is terveznek. Ha minden jól alakul, jövő nyáron indulhat el a beruházás a közbeszerzések után.

Az eseményen egy kisfilmet is bemutattak, amely a korábbi és a tervezett egyetemi, pécsi fejlesztéseket mutatja be látványos módon:

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.