Nézhetjük az olimpiát telefonon is!

Nem feltétlenül kell a tévé vagy az otthoni számítógép előtt szobrozni ahhoz, hogy a lehető legtöbbet megtudjunk a riói olimpián történtekről, hiszen ma már számos okostelefonos alkalmazás is a rendelkezésünkre áll, amelyek segítségével könnyen képbe kerülhetünk a kedvenc sportolóinkkal és sportágainkkal kapcsolatos eseményekkel.

Küldjünk buzdító üzenetet a magyar olimpikonoknak!

Az OTP fejlesztésében készült alkalmazásnak köszönhetően kedvünkre bombázhatjuk szurkolásunkkal, jó kívánságainkkal, üdvözletünkkel a magyar sportolókat.

A lelkesítő sorokat az „OTP riaria” Facebook-alkalmazásán, valamint az iOS és Android operációs rendszert használó telefonjainkra és egyéb okoskészülékeinkre ingyenesen tölthetjük le, a dolgunk pedig csak annyi, hogy bepötyögjük az üzenetünket, kiválasztjuk az alkalmazásban elérhető magyar sportolók közül azt, akinek jót akarunk kívánni, és már mehet is a kontinenseken átívelő üdvözlés. Az üzenetünket a sportolók reggelente kapják meg, akár ébresztésként is (Hajdú B. István hangján!), csak hogy jól induljon a napjuk.

Eddig 18 sportolót ébreszthetünk és buzdíthatunk, de folyamatosan bővül a lista.

A Facebook-alkalmazás itt érhető el, az iOS-es app itt, az Androidos pedig itt.

A közmédia is segíti az okostelefonosokat

Az M4Sport megújult applikációja az összes népszerű mobilplatformra megjelent már, ezzel az appal követhettük a foci-Eb-t is és megannyi hazai- és világversenyt, most pedig az olimpia eseményeit is szemmel tarthatjuk vele, ráadásul a külcsín és a belbecs is szépült-javult, hiszen jóval letisztultabb, egyszerűbb lett a használata.

 

A legjobb megoldás ez az app
A legjobb megoldás ez az app

Az alkalmazást használók élőben is követhetik a hazai olimpikonok teljesítményét, visszanézhetnek videós összefoglalókat, híreket olvashatnak ezzel a remek alkalmazással.

Az M4Sport androidos verziója itt érhető el, az iOS-es itt, a windowsos pedig itt.

Az angolul tudóknak

A riói olimpia hivatalos, magyarul nem elérhető alkalmazásával is természetesen nyomon lehet követni az eseményeket, de küldhetünk magunknak értesítéseket is, ha nagyon kíváncsiak vagyunk az egyes sportágakban történtekre.

Angolul tudók tanulhatnak Rióról
Angolul tudók tanulhatnak Rióról

Ezen túl azonban sok valóban hasznos tartalommal nem igazán bír, de ha valaki tanulna magáról Rióról, vagy érdekli, hogyan tervezték a riói olimpiai láng útját, az nyugodtan vesse bele magát.

Bónusz: biztonságot nyújtó alkalmazás

Olyan világban élünk, hogy ha valaki elmegy egy olimpiára – sportolóként vagy nézőként –, féltenie kell az életét. Az Amnesty International alkalmazását letöltők azonnal értesülhetnek arról, ha a Rióban valahol lövöldözni kezdenek, vagy bármilyen támadás, esetleg terrorcselekmény történik. A Fogo Cruzado (azaz Kereszttűz) néven futó alkalmazást a készítők elképzelései szerint a lövöldözések szemtanúi töltik majd fel adatokkal. Márpedig előreláthatóan lövöldözésre sor fog kerülni, nem is egyszer, hiszen a riói szegénynegyedekben mindennaposak a tűzpárbajok.

Hirdetés