12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálÖtven kilométer utat csinálnak meg a közutasok

Ötven kilométer utat csinálnak meg a közutasok

Tíz kilométer főút és negyven kilométer mellékúton várhatóan útjavítások az idei évben. A pécsi „egypúpú” felüljáró teljes felújítása is kilátásban van, erre már égető szüksége van a városnak. 

A hangsúly továbbra is az ország más területeire esik, holott Baranyában is számos közút rémes állapotban van. Az ötven kilométeren túl még rengeteg szakaszon lenne mit tenni.

A Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint 2017-ben bruttó 100 milliárd forintot különítettek el útfejújításokra szerte az országban, ennek programja előkészítés alatt áll. A fejlesztések azután indulhatnak meg, miután kormánydöntés született az összegek biztosításáról, ez a hónap során megtörténhet.

160718_utfelujitas
Ismerős útviszonyok…

A 2017-re összeállított projektlista szerint országosan ötven gyorsforgalmi, kétszáz fő-, és hatszáz km mellékút újul meg. Baranyában tíz km főúton és negyven km mellékúton – összesen 50 km-en várhatóak munkálatok. A megyében 608 millió forintból.

Ezek pontosan:

– a mohácsi összekötő út,
– az Orfű és Magyarhertelend közötti szakasz,
– a Pécsvárad és Pereked közti szakasz,
– Pécsváradon a vasútállomáshoz vezető út.

A honlapon található lista szerint a baranyai fejlesztések projektjeinek tervezett befejezési dátuma 2019 május elseje. Tehát idő még bőven van a megvalósításra – persze mindenki azt szeretné, ha minél hamarabb lezárulnának ezek a felújítások.

Pécs egyik legproblematikusabb pontja volt a már évek óta ramaty állapotban lévő egypúpú felüljáró. Folyamatosan kátyúk, ebből kifolyóan lezárások tarkították, az autósok és a buszosok kerülgették. A Magyar Közút szerint már 2015-ben elkészültek a kivitelezési tervek, pusztán az anyagi forrásokra kell várni. A híd szerkezete már évek óta csak romlik, az áteresztő rendszer nem működik, az összegyűlt csapadékvíz pedig a forgalom hatására gödröket, kátyúkat okoz.

Velkei Lilla, a Magyar Közút kommunikációs osztályvezetője elmondta, az ötven kilométernyi útszakaszon kívül az Árpád-híd is kiemelt fontosságú a projektek között, egy teljes körű felújításra lenne szükség. A szerkezeti elemeken kívül a burkolat, a szigetelés, a szegélyek, a vízelvezető rendszer is renoválásra szorul, ez körülbelül négy hónap alatt történhetne meg.

A tél hátralevő részében azonban még számítani lehet úthibákra, forgalomkorlátozásokra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő