Meglepetés fellépők a Nick-udvarban

Mindenkit vár a POSZT alatt a Nick-udvar, ahol a színházi találkozó ideje alatt – június 4. és 13. között – minden este 6 órakor főként izgalmas zenés produkciókra számíthatnak a pécsiek, de a kísérletező színdarabok és zenekarok kedvelői is bátran ellátogathatnak az udvarba, ugyanis a JESZ színtársulata is hoz ide egy érdekes művet, és lesz kortárs zajongás is.

A Nick-udvar a belváros egyik legklasszabb akusztikájával bíró belső tere, épp ezért nem meglepő, hogy a POSZT alatt zajló off-programsorozat keretében zenés meglepetésekkel készül a városiaknak, és persze a színházi találkozó miatt Pécsre látogatóknak is.

Amíg a POSZT tart, a Nick-udvarban este 18 órakor mindig valami érdekes, izgalmas zenés, vagy éppen színházi fellépést láthatunk. Tímár Krisztián, a Nick Galéria vezetője lapunknak elmondta, hogy két este kivételével minden nap a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézetének növendékei fogják meglepni a közönséget. A meglepetést pedig szó szerint kell érteni, hiszen a programsorozatot úgy szervezték meg, hogy egyik este sem lehet előre tudni – pár kivételt leszámítva –, hogy melyik nagyszerű zenésznövendék fogja elkápráztatni a nézőket. Tímár hozzátette, minden zenés estén megannyi hangszer, csodás dallamok, és igazi műfaji kavalkád várható, amit csak tovább fokoz az udvarba kihelyezett színházi pianínó, melyen a kreatív hangulatban lévő pécsiek nyugodtan zenélhetnek is.

Csodás itt az akusztika
Csodás itt az akusztika

A Nick-udvar a POSZT alatt egy igazi kortárs produkcióval is jelentkezik, ugyanis június 6-án fellépnek itt a PTE Művészeti Karának zajzenészei, akik újszerű elektronikus – de közel sem elvont – szerzeményeikkel garantáltan meghökkentik majd a nézőket. A másik együttes, akiket még láthatunk az udvarban 11-én, egy igazi pécsi újdonság, a DROPE, amelynek tagjaival itt minden pécsi zenerajongó meg tud majd ismerkedni.

Nem csak a zene uralja az udvart a POSZT alatt, ugyanis a JESZ színtársulata is fellép majd itt június 7-én és 12-én 18 órakor a formabontó POSZTgraduális Művészeti Képző című interaktív darabjukkal. A hagyományosnak közel sem nevezhető produkcióba a közönséget, és a Nick Galériát is be kívánják vonni, ami nagyon izgalmasan hangzik.

A Király utca 1. alatt található galériában mindemellett látogathatóvá válik egy ideiglenes Martyn Ferenc kiállítás is. A tárlat szervezői a művész ’40-es és ’50-es évekbeli munkáiból válogattak, melyeket a Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtára biztosított a számukra. A kiállítás a POSZT alatt nyitva lesz 10-22 óráig, de ha valaki esetleg lemaradt róla, a POSZT után is megnézheti, 10-20 óráig.

Hirdetés