Nincs felelős, ezért világítás sincs

Két hete már, hogy hiába telefonálnak naponta a szolgáltató ügyfélszolgálatára, közvilágítás nélkül, sötétben járnak haza egy háztömb lakói a Kertvárosban, a Nevelési Központnál. A kábelhiba javítása azért húzódik el, mert nem találták a felelőst.

Nemcsak nappal sötétek, este sem világítanak a lámpák december elseje óta. Környező házakban élők már rendszeres hívói az E-ON ügyfélszolgálatának, minden nap telefonálnak a hiba miatt.

A lakók szerkesztőségünket is azzal bombázzák, miért nem történik semmi, a gyerekek és a nők is úgy érzik, bajuk eshet a sötétben.

Daráné Juhász Julianna azt mondta, ő nem félős, de kifejezetten fél ilyenkor, amikor sötétben kell jönni-menni.

Az E-ON ügyfélszolgálatán azt mondták munkatársunk hívására: “48 óra az elhárítási idő, ennyi idő után meg kell szűnnie a problémának. Ha mégsem, akkor nyugodtan telefonáljon vissza.”

Az első bejelentés óta azonban nem 48, hanem több mint 480 óra telt el. A szolgáltatónál azt mondják, a terület nem hozzájuk tartozik.

Varga Ivett, az szolgáltató szóvivője szerint a kérdéses hálózatszakasz az EKF-beruházások keretében épült, és az az önkormányzat tulajdonában, üzemeltetésében van, ezek javítása nem az E-ON feladata.”

Az önkormányzat illetékes referatúrájának vezetője, Magay Miklós szerint eddig két levélváltásuk volt a terület kivitelezőjével, amely a lámpákat is felállította.

A város álláspontja szerint az építő cégnek kötelessége garanciában kijavítani a hibát, és erre
szólították fel kivitelezőt. A város abban bízik hamarosan megtörténik a javítás. Az illetékes főosztály tudomása szerint 48 órán belül a kivitelező elvégzi a javítást.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ebben a szerecsétlen városban semminek sincs felelőse,nincsen felelőségre vonás,minden szép,minden jó,minden …minden megy a maga útján.
    Miért nem lehet tudni pl.,hogy ki aszfaltozta le a felüljáró felhajtó ágának csapadék elvezető nyílásait-magán vélemény:a víz amúgy sem ott folyt le,hanem az út teljes szélességében.
    De lehetne sorolni hosszan,de minek,mert ez egy szerencsétlen város,szerencsétlen városvezetéssel.

  2. Nem értem mitől félnek ott, hisz rend van ha nem tudnák. Amugy a kivitelező a kinai kandeláberekkel csoda hogy eddig is elhuzta az időt.

Comments are closed.