Nyáron el sem kell menni Pécsről

Az idei nyár is számtalan rendezvénnyel, fesztivállal és koncerttel várja a helyieket és a turistákat Pécsen. Ezek közül is kiemelkedik a labdarúgó-Eb, amelyet hatalmas LED-falon szurkolhatunk végig a belvárosban, de a megszokott programokon túl jó néhány új esemény is gazdagítja városunk kulturális életét.

Nemhiába tartják Pécset a fesztiválok városának (is), idén is több tucat jobbnál jobb rendezvény közül válogathatunk a következő hetekben és hónapokban.

Ma veszi kezdetét az az Egyházzenei Fesztivál, amely a szűken vett belvárosban vonzza az érdeklődőket öt napon keresztül, egészen pünkösdvasárnapig. Május 29-én egész nap várják a kicsiket az immár hatodik alkalommal megrendezendő Színház téri Gyermeknapra, a Pécsi Családi Színházi Fesztivál első napján, amely egy  hétig (május 29. és június 5. között) nyújt érdekes előadásokat a gyerekek és szüleik számára.

Nem sokat pihenhetünk utána, hiszen június 9-én már a Sétatér Fesztivál Széchenyi téri és sétatéri helyszínein szórakozhatunk önfeledten – egészen 26-ig. Szintén 9-én kezdődik az idei POSZT, amelyet már tizenhatodik alkalommal szerveznek meg Pécsen. Az immár a Zsolnay-negyedet is meghódító kulturális programsorozat 18-ig csábítja városunkba az ország legjobb és leghíresebb színművészeit, előadóit és zenészeit.

A nyár elején a sportrajongók sem fognak unatkozni, hiszen a Zsolnay Örökségkezelő szervezésében június 10-től egy hónapon keresztül szurkolhatunk kedvenc csapatunknak a Kossuth téren, miután egy hatalmas, 15 négyzetméteres LED-falon nézhetjük meg a franciaországi labdarúgó-Eb mérkőzéseit. Az ingyenesen látogatható helyszínt kordonnal kerítik körbe, de a szponzorok révén különböző off-programok emelik majd a hely színvonalát, s természetesen sörből, szendvicsből, lángosból és kürtőskalácsból sem lesz hiány.

Fesztivál
A Széchenyi téren mindig lesznek programok

Egy kis pihenő után július első három napján a Zsolnay Fesztivál veszi át a stafétát a belvárosban. Az egyetemre jelentkezők július 26-án, a szokásos ponthúzó bulin, a Pont Ott Partin izgulhatnak azon, hogy felveszik-e őket az universitas valamelyik képzésére vagy sem.

A nemzetiségek közül a déli szomszédaink képviselői sem maradnak a jókedvből, augusztus 12. és 14. között ugyanis a 20. Nemzetközi Horvát Fesztivál keretében vehetünk részt színes programokon.

Szent István királyunkra idén is a Széchenyi téren és a Sétatéren emlékezhetünk a Magyarok Kenyere Ünnep rendezvényeivel. Szintén a történelmi múltba invitál a Janus Pannonius Hagyományőrző Fesztivál, ami augusztus 26. és 28. között kínál számos érdekes programot.

Új színfolt lehet a kulturális rendezvények között a szeptember 9. és 11. között megrendezendő Mecseki Piknik és Gasztropiac, amelyet a Sétatéren kereshetünk fel, ugyanott 16-tól három napon keresztül az Örökség Napok szolgáltathatnak felejthetetlen élményeket. Szintén ezen három napon vehetünk részt a Folyóvizek Fesztiválján, csakúgy, mint a fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő Pécs City Karnevál vidám felvonulásain.

A nyarat a szeptember 17-én kezdődő Ars Sacra Fesztivál, a Pécsi Napok (szeptember 19-től) és a X. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó (szeptember 27 – október 2.) zárja.

Hirdetés