Nyereséges lehet a Zsolnay-gyár

Egyre bővíti országos és külföldi piaci kapcsolatait a Zsolnay Porcelánmanufaktúra. Bachar Najari tulajdonos szerint az év végére nyereséges lehet a gyár, amelyhez szükség volt a Zsolnay név és brand újrapozicionálására is.

Bár az elmúlt hónapok nem teltek el zökkenőmentesen, elég ha csak arra gondolunk, hogy a Zsolnay márkanév miatt is kipattant a botrány, ahogyan a tulajdonos Bachar Najari által forgalmazott órákkal is akadt komoly probléma. Ráadásul a Zsolnay-gyár körül is mindig izzott a levegő, hiszen korábban a manufaktúráért fizetésként adott ingatlanapport sem nyerte el mindenkinek a tetszését. A gyár azonban talpon maradt, Najari szerint sokat dolgoztak ezen az elmúlt két évben, és a brand minél szélesebb körben való megismertetésén – elsősorban persze külföldön.

– Az elmúlt két évben egyre eredményesebb a külföldi piacok meghódítása. Folyamatosan keresnek meg külhoni cégek azzal, hogy képviselni kívánják a Zsolnay márkát különböző országokban. Emellett jó kapcsolatokat ápolunk külkereskedelmi képviseletekkel is, így segítségükkel az adott országokban be tudjuk mutatni, meg tudjuk ismertetni, adott esetben újrapozicionálni a Zsolnayra jellemző brand értékét – mondta.

Magyarországon még két márkaüzletet terveznek Budapesten a belvárosban. A már megnyílt egri, debreceni és nyíregyházi üzletek mellett a fővárosban, a Váci utcai Zsolnay-üzlet közelében, a József nádor téren nyitottak egy luxus termékeket bemutató üzletet, az Astoriánál lévő boltot pedig közel 300 négyzetméteresre bővítették.

– Több shop in shop üzlettel is bővült budapesti piacunk, a repülőtéren és a belvárosban is kisebb Zsolnay-pontokat alakítottunk ki – hangsúlyozta az üzletember.

Bachar Najari szerint nyereséges lehet a gyár.

Ami a gyár tevékenységét illeti, növelni tudták a pirogránit-, közte a tetőcserepek gyártását is, hiszen szakemberei segítségével megtalálták a megoldást a cserépgyártás kapacitásának növelésére.

– Ezzel a megoldással akár egy olyan nagyságrendű projektre is készen állunk, mint például az Iparművészeti Múzeum felújításához kapcsolódó munkák. Részt vettünk a Parlament homlokzati elemeinek újragyártásában, a Zemplén megyei füzéri vár kandallóinak reprodukálását is elvégeztük – mondta. A tulajdonos szerint mindezen erőfeszítéseknek is köszönhetően idén akár már nyereséges is lehet a manufaktúra.

A hivatalos és jelenleg elérhető cégbeszámolók szerint 2013-ban 535 milliós, tavaly már 710 milliós árbevétele volt a gyárnak. A korábbi 197 milliós veszteség pedig 27 milliósra apadt 2014-re, amennyiben ez a tendencia folytatódik, akkor valóban elképzelhető, hogy hosszú évek után ismét pozitív lesz a Zsolnay mérlege.

Zsolnay-szobor Luxemburgban
Nemrég avattak Luxemburgban egy szintén Zsolnay-pirogránitból készült szobrot. 2014 őszén Serge Ecker, az alkotó kereste meg a Zsolnay-gyárat, mert egy pályázaton akart indulni.

zsolnay - luxemburg

Miután ez sikerült 2015 januárjában elindult a közös munka: a formát a pirogránit osztályon kiöntötték, a szín kiválasztásában részt vett a tervező és a luxembourgi polgármester, Lyndie Polfer is. A szobor súlya 170 kg, s bár nem áll messze a Zsolnaytól az ilyen méretű szobor elkészítése, de de ennyire extrém formát még nem készítettek.