Ők a város reménységei

Fiatalok, tehetségesek és aktívan tevékenykednek Pécsen. Az utánpótlás fontos, de szerencsére nem is kellett sokat keresgélnünk, hogy ilyen fiatalokat találjunk. Bemutatunk három arcot, akikkel biztosan fogunk még találkozni városunkban, érdemes őket figyelemmel kísérni és csodálni. 

[box title=”Arató Ármin, 18″ box_color=”#6a9cd7″]

Ármin a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola dráma tagozatán végzett és már akkor a színház volt a passziója. Játszott az Original Láger című országos sikerű diák előadásban. Pécsen nőtt fel, és most is csak ideiglenesen hagyja el, ugyanis felvételt nyert a Kaposvári Színművészeti Egyetemre. A város hangulata számára utánozhatatlan, az éjszakai élet, a kis utcák, a Tettye és a Séta tér szerelmese. Arra a legbüszkébb, hogy elnyerte a Rotary klub díját. Talán ő lesz a Pécsi Nemzeti Színház új tehetsége?[/box]

Ármin

[box title=”Cseri Hanna, 19″ box_color=”#e68484″]

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola dráma szakán végzett, akkor még a színészi pálya érdekelte, majd később rájött, hogy nem ez az ő világa. Sokkal inkább a drámapedagógia motiválta. A zene mindig is jelen volt az életében, nyolc évet fuvolázott, majd elkezdett gitározni. Apránként tanult meg hallás után játszani, majd elkezdett dalokat is írni. Így születtek versei, balladái és saját szerzeményei. Elmondása szerint a város imádnivaló, de kicsit el kell menni néha, és rájönni, hogy pontosan mit is jelent számunkra. Rengeteget koncertezik, ami után emberek seregei gratulálnak neki, és igazi örömmel és élményekkel távoznak. [/box]

Cseri Hanna

[box title=”Mohácsi Balázs, 24″ box_color=”#7ae1af”]

A Leőwey Klára gimibe járt, majd öt évet töltött a PTE magyar szakán és a Kerényi Károly szakkollégium tagjai is volt. A jövőben pedig az Irodalomtudományi Doktori Iskolán folytatja tanulmányait. Volt zenész is, ám jelenleg az irodalom platformján tevékenykedik. Köteteket szerkeszt, konferenciákon tart előadást, könyvkritikákat publikál, verseket fordít és ír sajátokat is. Sok mindent köszön a városnak, ugyanakkor rengeteg hibát és problémát is lát. A legújabb Szép versekben is szerepelt, sok felkérést kap kritikaírásra, valamint egy pályázat keretein belül munkát kapott a Jelenkor folyóiratnál is. [/box]

mohácsi

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés