5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálOlcsóbban kaphatnak autót

Olcsóbban kaphatnak autót

A Lehetőségautó program keretén belül elnyert támogatással vásárolt egyik utolsó autót adták át Pécsen Páva Zsolt polgármester és Ritecz László, a Megyei MEOSZ vezetőjének részvételével kedden.

A Lehetőségautó programnak köszönhetően az állam mozgáskorlátozottak, vakok és látássérültek, siketek és hallássérültek, értelmi fogyatékosok és autisták közlekedését segíti egy olyan támogatási formával, melynek révén a súlyos fogyatékkal élők akár féláron juthatnak gépjárműhöz, ezzel segítve munkába járásukat, orvosi, vagy oktatási ellátásukat, illetve gondoskodó hozzátartozóikat.

lehetőségautó3

– Fontosnak tartjuk, hogy jó kapcsolatot ápoljunk az érdekvédelmi szervezetek vezetőivel, ennek megfelelően a város fejlődését elősegítő tömegközlekedési eszközök beszerzésénél figyelembe vesszük a megváltozott munkaképességűek építő jellegű tanácsait – mondta Páva Zsolt polgármester a fogyatékkal élők integrációját elősegítő programokkal kapcsolatban.

Ritecz László, a Megyei MEOSZ vezetője fontos segítségként emelte ki az új gépjármű vásárlása esetén igényelhető, háromszorosára növelt állami támogatás összegét.

A polgármester átadja a slusszkulcsot a sikeres pályázónak
A polgármester átadja a slusszkulcsot a sikeres pályázónak

Tóth Tamás, a Széchenyi Lízing Zrt. vezérigazgatója mindehhez hozzátette, hogy nem csupán magának a fogyatékossággal élő embereknek segítség ez a program, hisz az őket segítő családtagjaik a Lehetőségautó révén könnyebben tudnak gondoskodni róluk. Emellett hangsúlyozta azt is, hogy 2011 óta több mint 1500 jogosult élt az állam által nyújtott gépjárműszerzési támogatás lehetőségével, az ügyfelek 70 százaléka új autót vehetett át.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő