12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálÖlt Mátyás, a dunai hajós

Ölt Mátyás, a dunai hajós

L. Mátyás (63) egyik legjobb barátját ölte meg és fosztotta ki tavaly november végén, majd elmenekült. A holttest egy hónap után került elő. Mátyást Budapesten fogták el néhány napra a gyilkosság felfedezése után. A férfi ügyének tárgyalása a Pécsi Törvényszéken csütörtökön kezdődött.


-Ne fényképezzenek, én ismert hajóskapitány vagyok, főiskolát végeztem – harsogta a bíróság folyosóján L. Mátyás mohácsi lakos. A férfinek tavaly borzasztó karácsonya volt, több mint egy hónapja azon izgult, hogy mikor jönnek érte a rendőrök és az ünnepek alatt is azon rágódott, hogy feladja-e magát. Ezután majd’ egy hónapig Budapesten rettegett, de ott már várta, hogy mikor kopogtatnak be hozzá a rendőrök XI. kerületi lakásába. A férfi elfogása után azt mondta: önvédelemből ütötte le barátját fejszével, mert az meg akarta késelni. A vádiratból kiderült, hogy Mátyás hazudott, barátja, Ellendi József (68) ugyanis nem akarta bántani.

A vádirat szerint az áldozat hozzátartozói jól ismerték Mátyást, hiszen jó barátja volt Józsefnek. Sokat segített neki a ház körül és a bevásárlásban. A gyilkosságot egy rövid veszekedés előzte meg a két barát között. József ebédre invitálta Mátyást, szalonnát sütöttek, majd miután jóllaktak, úgy döntöttek, elmennek a szekszárdi fürdőbe. Készülődés közben Mátyást kioktatta, hogy öltözzön fel rendesen, mert meg fog fázni és egyébként is úgy néz ki, mint egy csöves.

Az ügyészség szerint Mátyás állítólag erre begurult, felkapott egy fejszét, és élével lesújtott József fejére. A férfi a földre esett, ahol még háromszor fejbe vágta barátját, aki az orvos szakértői vélemény szerint azonnal meghalt. Még a szakszerű orvosi segítség sem tudta volna megmenteni, mert koponyája szétnyílt.

A férfi ezután kifosztotta a barátját: 72 ezer forintot érő arany nyakláncát és 32 ezer forintot érő karláncát leszedte a holttestről, de magával vitte 4 ezer forintos mobiltelefonját és a konyhai faliórát is, amit még Mohácson eladott háromezerért. A többi tárgy nyomtalanul eltűnt. L. Mátyás nem tudta megmondani kinek adta el őket – áll a vádiratban.

Az ügy tanúk maghallgatásával folytatódik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő