5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálOlvasson a sörök között!

Olvasson a sörök között!

Pár napja a szívszélütés kerülgeti a sörbarátokat. A boltban még örülnek, milyen jó áron jutottak hozzá kedvenc italukhoz, otthon viszont kiderül, hogy bizonyos dobozokba már csak négy deci kerül a megszokott fél liter helyett. A „kevesebb sör egy dobozban” mottó jótékony hatásait nemigen reklámozták eddig, így arra lehet gyanakodni, hogy egy újabb trükkel lehet dolgunk. A jó hír, hogy – legalábbis egyelőre – maradnak a fél literes kiszerelések is, a pécsi sörgyár pedig nem változtat a csomagoláson.

Tíz helyett kilenc papír zsebkendő a tízes csomagban, 80 a 100-asban, egy kiló liszt helyett 75 deka, egy kiló cukor helyett 900 gramm, kétliteres kóla helyett 1,75-ös, 10 deka felvágott helyett 80 gramm, 100 gramm chips helyett 75 gramm. Más termékeknél már megszokhattuk, hogy ugyanazért a pénzért kevesebbet kapunk idővel, viszont a sörbarátok talán soha nem hitték, hogy a folyékony kenyeret is utoléri ez a gyártói trükk.

[box title=”Korábbi trükk: kisebb alkoholtartalom” box_color=”#d5963e”]Miután 2012-ben bevezették, hogy a söröket nem a szárazanyag-tartalom, hanem az alkoholfok alapján adóztatják, sok termék lett „hígabb”. A sörgyárak így próbálták meg kivédeni a komolyabb áremeléseket. A Löwenbräu például a korábbi 5,2 helyett ma már csak 4, a Kaiser 5,3 helyett, a Steffl 5,2 helyett 4,2 százalékos napjainkban. A húzással a gyártók 5-10 forintot tudtak spórolni ahhoz képest, mintha nem léptek volna. Az egész folyamatról két éve az Origo is közölt egy hosszabb cikket.[/box]

Pedig újabban már a söröknél is forgalomban vannak a 4 decis dobozok, amelyek még éppen csak annyival könnyebbek, kisebbek, hogy egy gyors vásárlásnál ne tűnjön fel, multipack vásárlásánál pedig még kevésbé.

A pécsi sörök csak a megszokott palackokba kerülnek - legalábbis egyelőre
A pécsi sörök csak a megszokott méretű palackokba kerülnek – legalábbis egyelőre

Egyelőre egy gyártónál jelentek meg a termékek: a Heineken Hungária csillagos prémiumsöre, valamint a Gösser és a Soproni vásárolható kisebb kiszerelésben. Még lehet ugyanakkor kapni az eredeti csomagolásban is ezeket a söröket, tehát a választás szabadságát azért meghagyták.

A kisebb dobozzal az egyszeri sörimádó kevesebbért jut ugyan a termékhez, viszont literre vetítve rosszabbul jár, mint a megszokott naggyal. Nem lehet kétségünk afelől, hogy a módszert más gyártók is átveszik, ha ezzel lendíteni tudnak a forgalmon, azaz lassanként akár ki is szorulhat a megszokott fél literes kiszerelés a piacról. Már, ha ezt a sörivók hagyják.

Szabó Ádám, a Pécsi Sörfőzde marketingmenedzsere azt mondja, a magyar piacon példátlan a fenti burkolt áremelés; szerinte ugyanis a szóban forgó termékek esetében azt a lélektani árat próbálják így tartani, amit a korábbi kiszerelésekkel nem tudtak volna. Ez jellemzően a 200 forint dobozonként.

Szerinte mindenképpen változás következik be a piacon, mivel a kínálati szerkezet megváltozott, azonban ezt inkább csak hosszú távon láthatjuk meg, hiszen jelenleg a korábbi kiszerelések is a piacon vannak.

Szabó ugyanakkor leszögezte: a Pécsi Sörgyár nem fog változtatni a megszokott kiszereléseken, mert a jelenlegi portfóliójuk teljes mértékben lefedi a célcsoportjuk fogyasztói és vásárlási igényeit.

Változás ugyanakkor lesz Pécsen is: a piaci részesedését az utóbbi hónapokban 25 százalékkal növelő vállalat év végéig bevezeti a ma még csak csapolt sör formájában kapható Pécsi Sört, lesz két új Radler-íz, s új Ottakringer-sörök is a polcra kerülnek.

[box title=”Ezzel magyarázzák…” box_color=”#2c6f25″]Kerestük a 4 decis dobozokat kínáló Heineken Hungáriát az tudakolva, miért is vezették be az új terméket, de cikkünk elkészültéig nem kaptunk válaszokat. A megyei napilap Kisalföldnek Bors Kata, a cég vállalati kapcsolatok menedzsere ugyanakkor elismerte, hogy a kisebb kiszerelések célja, hogy elérhetőbb, megfizethetőbb áron tudják adni a terméküket. Arra hivatkozott, hogy amikor tavaly a Heinekennél bevezették a 4 decis palackos kiszerelést, 20 százalékkal nőtt a forgalmuk.[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő