Ősszel már biztosan elkészül a Megyeri Ház

Egy-két hónappal később vehetik csak birtokba a Megyeri Házat azok a leendő lakók, akik már megvették lakásukat az 1200 négyzetméteren felhúzott épületben.

Tavaly októberben írtuk, hogy a Megyeri téri 70 lakásos Megyeri Ház építési munkálatai jó ütemben haladnak ahhoz, hogy az épület idén tavasszal megnyithassa kapuit. Ez azonban nem fog bekövetkezni, ugyanis – mint az a Megyeri Ház honlapján is olvasható – a munkálatok várhatóan csak augusztus-szeptember környékén fejeződnek be.

Épül a Megyeri Ház
Épül a Megyeri Ház

Az 1200 négyzetméteren épülő ház körül azonban nem állt meg a munka, jelenleg is gőzerővel dolgoznak a 3 üzletet is magában foglaló épületen. Az építtető C’affetto Kft.-től Mittly Csaba lapunknak elmondta, hogy a munka folyamatosan zajlik, majd hozzátette, hogy a csúszás oka nem magával az építéssel kapcsolatos, hanem annak megkezdésével. Az építés kezdetén ugyanis nem tudták a tervezett időben lehívni a szükséges pénzeket, továbbá a kellő munkaerő sem állt teljesen rendelkezésükre.

Nyárra kész is az épület
Nyárra kész is az épület

A beruházásért felelős cég építési engedélye idén tavaszig volt érvényes, azonban Mittly kifejtette, hogy azt megújítani nem kellett, mivel az építési engedély az épület szerkezetének felhúzására szólt, azzal pedig készen vannak. Jelenleg már a negyedik emeleti tetőszerkezetet készítik.

A Megyeri Ház látványterve
A Megyeri Ház látványterve

A Megyeri téri építkezés kálváriája 2009-ben vette kezdetét, mikor a korábban itt kialakított parkot féltő környékbeli lakók kemény tiltakozása a munkákat feltartóztatta. Ezt követően hosszú ideig állt is a kivitelezés. Végül tavaly tavasszal folytatták az 5 szintes ház építését, mely jelenleg is tart.

Az itteni közparkot várhatóan azt követően kapják vissza a környékben élők, miután lebontották a Magasházat, mivel annak helyén a tervek szerint parkot építenek majd.

A Megyeri Házban található lakások egyébként 50 és 100 négyzetméter közöttiek, a legtöbbjük pedig kétszobás. Mittly kérdésünkre elmondta, hogy a lakások értékesítése jól halad, a 70 lakásnak több mint a felét ugyanis már eladták.

Hirdetés