12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálŐsszel tudják csak átadni a pályaudvart

Ősszel tudják csak átadni a pályaudvart

máv-felújítás8

Bár korábban tavaszra, majd a nyárra ígérte a MÁV a pécsi vasútállomás felújításának lezárását, a két éve tartó munka immár bizonyosan őszre csúszik. A vasúttársaság konkrét határidőt most sem közölt.

máv-felújítás4

Még várhatóan több hónapig kénytelenek a Pécsről utazók konténerekből megvásárolni jegyeiket, hiszen a pécsi vasútállomás felújításának végső határidejéig nem használható a jelenleg is csinosítás alatt álló épület. Lőcsei Virág, a MÁV sajtófőnöke szerint több oka is van annak, hogy elcsúsztak a munkákkal.

Van még egy kis munka
Van még egy kis munka

– Többek között elsősorban az ideiglenes pénztárkonténerek engedélyezési eljárásának elhúzódása, a feltárás során felszínre került épületszerkezeti állapotok kezelésének többlettervezési és kivitelezési munkái, a kerámiák gyártásának többletátfutási ideje, valamint az időjárási körülmények miatt nem végeztünk határidőre – mondta lapunknak.

Ügyeltek a részletekre
Ügyeltek a részletekre

Utalt arra, hogy az állomás rekonstrukciója egyébként már befejeződött, s már a használatbavételi eljárás és a kormányablak berendezése, illetve informatikai infrastruktúrájának kialakítása zajlik. Mindezek is eltartanak azonban az ősz elejéig.

Eredeti pompájában adják vissza majd
Eredeti pompájában adják vissza majd

Összesen 1,4 milliárdot költöttek el az épületre. Teljesen megújult a létesítmény épületszerkezete, gépészete, homlokzata és felújították a postaszárnyat. Az utasterek, irodák is megújultak, modernné vált az információs rendszer, térfigyelő kamerák pásztáznak mindent, akadálymentesítés zajlott le.

máv-felújítás1

A korábbi Zsolnay-épületdíszeket pótolták. Az eredetileg is a Zsolnay által gyártott két főcímert a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. készítette el – időtálló pirogránit kerámiából. A vasútállomás homlokzati elemeinek nagy része egyébként nem szorult cserére, csupán néhányat kellett pótolni. Az épületet burkoló Zsolnay-kerámiák többsége szintén jó állapotban van, ezeket a Indóház tér felőli részen felújították. Így például a műemlékvédelmi dokumentációban Zsolnay-gyártmányként szereplő James Watt és George Stephenson arcképeket is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő