6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálÖsszerúgta a port az egyház és az Omega

Összerúgta a port az egyház és az Omega

Ha lesznek is jótékonysági Omega-koncertek, a bevételből nem a bátaszéki templomtorony felújítására fognak költeni. A Pécsi Egyházmegye és az Omega ugyanis összerúgta a port, nézeteltérésük volt, így megszakítják a kapcsolatot.

Még augusztusban jelentette be az egyházmegye és az Omega, hogy a bátaszéki Nagyboldogasszony-templom tornyának helyreállításáért jótékonysági koncerteket rendeznek. Az oratórium Omega-dalokból vegyes kórusra, szimfonikus zenekarra és néhány rockzenei hangszerre komponált mű lett; végül egyetlen egyszer, augusztus 17-én hangzott csak el.

Az egyházmegye szerdán közleményt adott ki arról, hogy megszakítják az együttműködést az Omegával.

Udvardy György megyés püspök és Kóbor János, az Omega frontembere - Itt még minden rendben volt...
Udvardy György megyés püspök és Kóbor János, az Omega frontembere – itt még minden rendben volt…

Mint azt közölték, az első és eddig egyetlen koncert után az Omega és az egyházmegye között vitás helyzet alakult ki, ezt levélváltás után sem tudták elsimítani a felek. – Nem szeretnénk a jövőben az Omega Oratórium koncertjeit a bátaszéki templom tornyának felújításával összefüggésbe hozni – írták.

Az egyházmegyénél hozzátették: az esetleges jövőbeni koncertek nem a templom felújítását, hanem más jótékonysági célokat szolgálhatnak.

Egyetlen koncert volt csak, ezután jött a nézeteltérés
Egyetlen koncert volt csak, ezután jött a nézeteltérés

Kerestük az Omegát is, ám cikkünk megjelenéséig nem reagáltak a lapunk által elektronikus levélben feltett kérdésekre. Azt kérdeztük, pontosan mi vezetett a nézeteltéréshez, lesznek-e még jótékonysági koncertek, s ha nem a templom felújítására, akkor mire gyűjtenének velük pénzt?

A torony ma is várja sorsát
A torony ma is várja sorsát

Érdekesség, hogy a közelmúltban jelentették be az Omega tagjai egy szegedi sajtótájékoztatón, hogy folytatódik a jótékonysági koncertsorozat a bátaszéki templom tornyának felújítására. A koncert december 1-jén lesz a szegedi dómban; a jegyeket 8-11 ezer forint között kezdték el árusítani.

A bátaszéki templomot, amelynek 82,5 méteres tornya az ország nyolcadik legmagasabbja volt, tavaly decemberben nyilvánították életveszélyessé. A 36 méter magas toronysisakot áprilisban eltávolították, a tornyot pedig ideiglenesen lefedték.

Az 1899 és 1903 között épült neogótikus templom eddigi megerősítése, valamint a bontás összesen 55 millió forintba került, amit a pécsi egyházmegye és a bátaszéki egyházközösség közösen finanszírozott. Az új toronysisak építésére a bátaszéki plébánia gyűjtést indított, az Omega Oratórium bevételét a helyreállításra ajánlották fel.

Fotók: MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő